2009-10-03
Visszapillantó…
A következőkben egy tarka-barka beszámolóval emlékezünk vissza 2009. két, számunkra igen jelentős eseményére a Táboridézőre és a Táborra.
reci_1.jpg
Réci
Szerencs - télen

Kezdjük azzal, hogy kutya hideg volt. Már Szerencsre menet -18°C-ig zuhant a nem túl vendégváró és nem túl szívmelengető hőmérséklet (emlékszem, az első táboridézőn még „szinte pőrén”, + 10°C-ban pulóverben iszogattuk a forralt bort).

A kocsiban hagyott, ezért aztán teljesen eljegesedett üdítőmnek napok kellettek a cseppfolyósodáshoz (ami persze nem azt jelenti, hogy a félig jégkása állapotú, „bubijaitól” teljesen megfosztott lötty ettől ihatóvá vált). Nemkülönben mi is átfagytunk kissé, de azért a „velkamdrink”, vagyis a gönci barackpálinka és a forralt bor tartotta bennünk a lelket és a tüzet (ha már az előző cikkben a tűzzel „játszottunk”). Hasonlóképp jóleső melegséggel töltött el bennünket az a „0. napi ízkavalkád”, amit a fenségesen fűszerezett flekken, meg a faszénparázson életre keltett kürtős kalács okozott. És aztán igen felforrósodott a hangulat, amikor a Siklósi Krisztián-Zimber Feri+Kolompos akciócsoport szilánkokra törte a jéggé fagyott csendet azon az éjszakán. Szegény „előbb” (értsd: előző írásunkban), a malacpörzsölés okán említett röfi még nem sejtette, hogy ezen az éjszakán az ő elmúlását ünnepeljük. Másnap hajnalban erre is sor került, minek következtében másfél napig tartott az eszem-iszom, dínom-dánom az előbb feltárt körülmények között. Többek szerint nem is egy, hanem akár két röfi is áldozatul eshetett ennek a bulinak…én nem tudom, én azon a hajnalon, amikor ezek a kedves kis jószágok csárdáslépésben ugráltak át az Örök Vadászmezőkre (szegények, lehet, hogy valamit félreértettek és rossz irányba indultak), szóval akkor én mélyen aludtam…

Felébredvén már csak földi maradványaikkal találkozhattam, azok viszont ínycsiklandó formában tárultak elém. Megültük a tort, de a nagy eszem-iszom nem tartott sokig, mert átcsapott dínom-dánomba. Hamarosan sok „gyulabácsis” vidám ember vett körül és elindult a buli második napja, ami hasonlóképp az előzőhöz a hajnali órákban csúcsosodott ki, de ott és akkor már nem a malacokat, hanem a holnapot sirattuk… a holnapot, ami ismét kezdete lesz annak a pár nélkülöző hónapnak, ami aztán elvezet az újabb nagy szerencsi összetalálkozáshoz. Ez pedig a Tábor… Míg azonban tovább szánkáznék a téli visszaemlékezés havas-jeges ösvényén, álljunk megy egy szóra ennél a „gyulabácsis” kifejezésnél! Mert bizony, Szabó Gyula „bácsi” mára egy fogalommá nemesült. Kezdjük ott, hogy ez esetben a „bácsizás” a megtisztelés nyelvi formája, hiszen „Gyula bácsi” oly fiatalos, hogy önkéntelen felrémlik egy vicc bennem ennek okán: „Úgy szeretnék egyszer majd olyan öreg lenni, mint amilyennek látszom…”. Mert Gyula bácsi úgy dacol a korral és az őt (is) sújtó „korral járó” (értsd, ami a mi korukban, 2009-ben zajlik kis hazánkban) problémákkal, hogy az alig látszik rajta. De azért érezzük rajta a súlyt és a sújtást… Viszont a borai csodálatosak és belekortyolva az ember kicsit felsóhajt, a gondokat egy picit odébb tolja és csak a hegy levének zamatát élvezi, amely hol mézes, hol gyümölcsös, hol meg zöld dió ízű..

Szerencs - nyáron

És hopp, már vissza is robogtunk Szerencsről, ki is tavaszodott, s már alig várjuk a nyarat. Ha ez a cikk film lenne, most iszonyú sebességre kapcsolnánk, mint amikor egy szép nap néhány másodperc alatt lepereg pirkadattól a napszálltáig, s ily sebességgel hamar eljutnánk június 20-áig, amely az eddigi legkorábbi kezdőnap volt táboraink történetében. Sokaknak nem is volt ez egyszerű – mármint, hogy „pontosan megjelenjenek”, mert még nem csengett le az iskolaszezon -, de azért hamar megtelt a tábor és már 20-ától fogva népes vendégsereg ízlelgette a szerencsi „életérzést”…

Kezdeti nehézségek…

…hm… legyünk őszinték, idén ebben az ízvilágban azért volt némi fanyarság is, de ebben szinte kizárható az emberi tényező. Mert a felhős hangulatnak és a hűvös fogadtatásnak egy alapvetően szerencsétlen, (aktuálisan fogalmazva) „szerencsitlen” tényező volt az oka: az időjárás.

Nagy próbatétel elé néztünk hát 2009 júniusának végén, mely hónap csak a nevében és az ezredévnyi hagyomány folytán idézte fel a nyári évszak kezdetét. Egyébként a napi középhőmérséklet rokonságban állt a táboridéző hasonló adatával, azzal a csekély különbséggel, hogy akkor ez az érték -12°C körüli érték lehetett, júniusban szerencsére ez a pozitív tartományban volt ugyanennyi.

További nehézségek…

Az sem villanyozott fel bennünket túlzottan, hogy érkezésünk napján, és utána még vasárnap is a helyi rendezvények (agrár- és vadászati kiállítás- és vásár) miatt csak napokkal később tudtuk birtokba venni a szerencsi várat és kis híján kitömött szarvasok és vaddisznók közt zajlott az első várbéli tánctanítás. Addig viszont rendelkezésünkre állt a Bocskai István Gimnázium aulája. Ide cipeltük le naponta többször az összes cuccunkat, beleértvbe a hangszereket, hangosítást, szőnyegeket, párnákat…

Az ismét csak dermesztően hatott ránk az amúgy sem kellemes időben, hogy otthon felejtettük a hangosításunk egy olyan fontos alkotóelemét, aminek híján Csider Andor Úr nagyon szuper, de dögnehéz hangtechnikáját kellett igénybe vennünk, no meg a „karizmatikus” erőnket, amikor ennek a szupercuccnak az elemeit szállítottuk, mozgattuk. Szerencsére a táborozók semmit sem vettek észre ebből az apró bakiból, mint ahogyan az időjárás sem tudta a kedvü(n)ket szegni. Persze nem volt egyszerű a hatalmas létszámú táborozó sereget fedél alá juttatni az esős időben, illetve ellátni mindenkit megfelelő programmal, de a visszajelzések alapján úgy gondoljuk, sikerült.

A gödör alja…kutyául nehéz pillanatok…

Voltak persze mélypontok… Zoltánunk például a legesősebb, legszomorúbb hangulatú napon Leventével egyetemben épp Hidán Csabát várta a zord időben szürkén ásítozó szerencsi vasútállomáson, amikor egy csapzott, kivert kutyus bukkant fel az esőáztatta peronon, nyakában egy csuromvizes, nehéz kötéllel és egy kétméteres lánccal. Elkeseredetten botorkált a sínek közt ráaggatott terhével és olyan szerencsétlennek látszott, mint amilyennek sokszor mi is éreztük magunkat az időjárás gonosz szeszélye miatt. Fogalma sem volt, mint ahogy nekünk sem, honnan jöhet ennyi víz és ilyen hideg június vége felé. És akkor Zoli egy hirtelen elhatározástól vezéreltetve felpattant esőbiztos megfigyelőállásából és a szerencsétlen bőrig ázott állat segítségére sietett. Leoldotta a nyakában lógó nehéz istrángot és útjára engedte. A kutya hálásan nézett rá, majd barátságosan, mintegy köszönetképp megcsóválta a farkát és elporoszkált a szitáló esőben.

Hálából és köszönetből persze nemcsak Zoli kapott, hiszen a nap minden órájában éreztük, érzékeltük mindannyian, hogy vendégeink hálásak az embert próbáló körülmények miatt tett erőfeszítéseinkért, vagy azért, hogy a viszontagságok ellenére is remek hangulatot sikerült gerjeszteni és a szűkösebb lehetőségeink dacára is érdekes, értékes programokat tudtunk kínálni. Ugyanígy mi is hálával és köszönettel gondolunk vissza a sok szeretetre, a táborozók (köztük nagyon sok új) kitartására, figyelmességére, segítőkészségére.

És mégis élünk, s virulunk, sőt, jöttek a Csillagszeműek!

Nos, ilyen körülmények közt zajlott ez a nyolcnapos örömünnep, ahol a hűvös idő ellenére gyakran felforrósodott a hangulat.

Rögtön egy olyan fergeteges produkcióval indult a hét, amihez foghatót ritkán „láthattak” az ódon szerencsi vár vaskos falai. Vendégünk volt a Csillagszemű Táncegyüttes, akik a közelben edzőtáboroztak és elmondásuk szerint néhány, a repertoárban szereplő táncot az előadást megelőző napokban sajátítottak el. A műsor után ők maguk is tánctanítóvá váltak és az ő lábaikról lehetett ellesni a lépéseket a táncházban.

És jött Hidán Csaba…

Idén is köreinkben üdvözöltük Dr. Hidán Csaba történészt, aki eleink harcművészetéről, fegyvereiről, viseletéről, szokásairól tartott érdekfeszítő és sokunk számára lélekemelő előadást. Ezen alkalomból többen ki is próbálhatták az íjat, a szablyát és testközelből figyelhették meg a letűnt dicső korok tárgyi emlékeit (pontosabban azok nagy szakértelemmel elkészített, valósághű másolatait). Hidán Csaba előadása oly büszke hevületet sugárzott, hogy még a napocska is előbújt a felhők mögül.

És vendégünk volt Fecske Csaba

Volt egy másik Csabánk is idén, akihez nem volt ily kegyes a sors. Fecske Csaba költő-barátunk rögtönzött író-olvasó találkozója majdnem balul sült el, mivel az inkább szülők érdeklődését bíró beszélgetős program alatt kitört vihar bekergette az aprónépet is a vár előadótermébe, ahol szegény Csaba bátyánknak még mikrofonnal sem sikerült ellensúlyozni a kinti zivatar zaját, illetve a teremben tomboló hangorkánt. Segítendő az ifjúkori emlékeit gyermeki őszinteséggel feltáró költőnek időnként a húrok közé csaptunk és elmuzsikáltunk jó néhány Fecske Csaba számot. Azért a kaotikus helyzet ellenére a szerző „Tolvaj szél” c. gyermekverses könyvének 20 példánya (ennyit vittünk le Szerencsre) pillanatok alatt elkelt, vagyis érdeklődésből nem volt hiány. Aki nem tudott hozzájutni a könyvhöz, annak ajánljuk ezt a linket: Holnap kiadó

Eljött a Batyu Színház is

Ennél békésebb és csendesebb körülmények közt került sor a Batyu Színház szívet melengetően üde előadására, amely a „Szegény ember gazdagságá”-t hivatott bemutatni a nagyérdeműnek. A népi romantika elemeivel megtűzdelt, Albert Péter rendező által színpadra vitt mesében Okos Katica (Kontha Nelli) és Magyari Mihály (Seder Gábor) történetét ismerhettük meg sok kedves kis humorral, és természetesen, ahogy kell a szerelem ismét diadalmaskodott. Aki nem hiszi, járjon utána (a Batyu Színház programjai itt elérhetők: Batyu Színház.

És akikről még nem szóltunk…

…mégis a tábor nélkülük elképzelhetetlen lenne: Hát először is emeljük meg képzeletbeli süvegünket a kézműves csapat előtt, akik idén is szenzációs portékákkal kápráztattak el bennünket. Nekik sem volt egyszerű az életük, „Pöcökék” naponta újjávarázsolták a viharvert várbéli installációkat, a kollégiumi különítmény pedig (Rita, Emese, Maja, Dodó, Szilárd) az ebédlőben volt kénytelen tanyát verni a rossz idő miatt. Kuriózumként említendő a kürtőskalács-sütés, melyet Margó vezényelt le. A tábor egyik csúcspontja is a kézművesek, egész pontosan Dodó és Varga Szilárd „számlájára írható”, akik ménesnyi falovat és több tucat zászlót gyártottak a gyerekekkel és az épp arra kószáló szülőkkel, majd a kollégium udvarán Drabb Lilla furulyásainak kíséretében (némi vonós támogatással) színpompás lovas felvonulást tartottak. Először volt vendégünk idén Dezső Piroska hegedűs, aki Benedek Krisztina Tipegő-topogóját színesítette nem csak hegedűjátékával, hanem a foglalkozás alatt megszólaltatott sok egyéb kis hangszerrel és zörgő-börgő, zajkeltő instrumentummal.

Piroskával a későn kelők is találkozhattak az esti táncházakban és a tábortűznél, ahol közös muzsikálásra invitáltuk a kibővített (Siklósi Krisztián, Zimber Feri, Gyuri, Zoli, Gábor, Sanyi összetételű) Kolompos (nagy)zenekarba, melyben ifjú barátunk a „Gardonos” Boldizsár is szerepelt. Külön szeretnék a tábortűznél vigadók és a késő esti-kora hajnali mulatozók nevében köszönetet mondani egy helybéli nagy szívű- és tehetségű fiatalembernek, Lukács Pali klarinétosnak, aki amikor csak ideje engedte (sokszor éjszaka, aznapi fellépése után érkezett körünkbe), velünk tartott és valóban szívvel-lélekkel-klarinéttal-tánccal színezte muzsikánkat.

Idén az apák táncát a Bartók Béla Táncegyüttes veteránja, Varga Zoltán vezette, míg a szebbik nem tánctudományát Fábián Kovács Szilvi gyarapította, aki az Újvilágból hozta haza régi kincseinket, a magyar táncokat, énekeket, hogy átadhassa a táborozó anyáknak.

Mindenki más, akit itt nem említettem, bemutatkozhatott a gálaesten, amely idén is a Tábor záróakkordja volt.

Nem szóltam a rendhagyó Kőleves meséről sem, amely idén különleges elegye volt az év közbeni színpadi, illetve a megszokott tábori előadásnak. Erről azonban a Visszapillantás 2-ben fogok bővebben mesélni, fellebbentve néhány kulisszatitkot a mesével, illetve a levessel kapcsolatban.

Szóval hamarosan folytatjuk…

De TÉNYLEG!

Ifj. Timár Sándor

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu