2010-12-05
Advent
A nézőtéren kihunynak a fények, s elcsendesedik a közönség, mert kezdődik a Játék…!

Ezután következik, az a közel órányi varázslat, amikor a rideg valóságból kilépve a gyermekek, a szüleik, az óvó- és tanító nénik és mi magunk is önfeledten lubickolunk a mesék, zenék, játékok, táncok és néphagyományok mágikus elegyében.

cinti_gardon(2).jpg
Cinti gardonozik
Megtisztulunk, és erőt adunk, megtisztítunk és erőt kapunk. Olyan kölcsönhatás ez, amely nélkül mi csak jelentéktelen szigetlakók lennénk azon a szárazulaton, melyet körbevesz a publikum, és játszótársaink, a „közönség” sem válna „Közösséggé”. Pedig ez a csoda is nap, mint nap megtörténik!

Aztán a varázslat egyszer csak véget ér, de mint a színpompás tűzijátékok után, a színes füst még ott lebeg felettünk, a fények is tovább zsibonganak a retinánkon, érezzük a „lőporszagot” és az emlékképek is sokáig megmaradnak. Ahogy hazafele ballagnak, a kicsik kérdezgetik, ez miért így s az miért amúgy, a szülők rég elfeledett dalokba kapaszkodva idézik fel saját gyermekkorukat, és sokan már ekkor eldöntik: legközelebb is felöltik a szép ruhát, s eljönnek újra.

Sajnos azonban nem mindenkinek adatik meg, hogy pörgős szoknyásan és kopogós cipősen, ünneplő nadrágosan és kis ingesen élvezze a viszontlátás örömét. Vannak, akiknek a puszta létezés-létfenntartás is komoly problémát okoz, akár valamely betegség vagy fogyatékosság, vagy természeti csapás miatt, akár a napi anyagi problémák okán. Legtöbbjük nem tehet a helyzetéről, ellenben tehetetlen az élet nagyobb kihívásaival szemben. Kisebbségként egyéb lehetőség híján a többség jóindulatára, segítségére vannak utalva, és ahogy mostanság ez nap, mint nap bebizonyosodik, és ahogy a mi közönségünkből is, úgy egy egész országból is lehet egy nagy és összetartó Közösség! S amíg elnézzük mi, felnőttek önfeledten éneklő, tapsoló, kacagó gyermekeinket, közben számolunk és döntünk: segítenünk kell!

Több oka is van annak, hogy ezek a gondolatok idekívánkoztak. Egyrészt az idei esztendő sajnálatos módon bővelkedett természeti- és emberek okozta katasztrófákban, mindemellett a szokásosnál is több felkérés érkezett irányunkba különböző szervezetektől, alapítványoktól nehéz helyzetű, illetve fogyatékkal élő gyermekeknek szóló műsorokon való részvételre. Fontos a segítség, és a legtöbb esetben reagáltunk a hívó szóra, legyen szó árvízről, iszapkatasztrófáról, ahol konkrét anyagi támogatással járultunk hozzá a nemzeti összefogáshoz, illetve az egyéb felkérésekről, ahol zenéinkkel, játékos műsorainkkal támogattuk a rászoruló gyermekek ügyét.

Mégis, a mi „Kolompos-közösségünk” karitatív csúcsteljesítménye egy egri vak kislány, a táborainkból ismert Cinti és édesanyja, Anett megsegítése volt. Nehéz elfogulatlanul összefoglalni ezt a regénybe illő történetet, ami során egy reménytelen helyzetbe került csonka család a táncházainkba járó segítő szándékú szülők és a Kolompos együttes révén teljesen új életet kezdhetett Budapesten. A „segítő szándék” már nyáron, a Kolompos táborban, Szerencsen kezdett kibontakozni, amikor fény derült Cintiék nehéz körülményeire. A sok közül talán a legmegindítóbb gesztus az volt, amikor a táborban segítő egyik kis óvó néni a kapott tiszteletdíját az utolsó fillérig odaadta a kis kedvenccé avanzsált Cinti édesanyjának. A történetnek ezzel még nincs vége, mert a nyár folyamán szintén szülői segítséggel sikerült lakást is szerezni nekik a Budapesten, így a kedves szöszke Cinti immár egy speciális budai iskolába jár! Persze nincs még minden elrendezve a kis család sorsa körül, ezért, ha felmerülnek még problémák, mi továbbra is szeretnénk segíteni, és számítunk a mi kis „Kolompos-közösségünkre” is.

Most így Advent idején különösen fontos, hogy nyitott szemmel és kitárt szívvel járjunk-keljünk az ünnepi forgatagban, s két bevásárlás (vagy Kolompos buli) közt eltöprengjünk, kinek tudnánk még egy pici örömet okozni, ha valami aprósággal meglepjük. Lehet ez csekély kis ajándék, vagy akár egy jó szó is. A legfontosabb, hogy tudjunk kicsit megállni, belenézni önmagunkba és az év végi sürgés-forgás, hajrá és rohanás közepette tudjuk egy pillanatra meglátni az ünnep lényegét: az egymásra találás a közös éneklés, a gyertyagyújtás, kalácsszegés és a szeretetteljes ajándékozás, a Fény eljövetelének, a kis Jézus megszületésének felemelő érzését.

Ezekkel a gondolatokkal invitálunk nagy szeretettel minden kedves érdeklődőt a még előttünk álló decemberi műsorainkra, hogy együtt éljük meg az Advent, a Várakozás pillanatait.

T.S.

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu