2011-11-12
Márton-napi „lúdasságok”
November 11-e régóta jeles napja az európai kereszténységnek, ugyanis Kr. u. 397-ben ezen a napon helyezték végső nyugalomra Tours püspökét, akit az utókor Szent Márton néven tisztel. Márton a Római Birodalom Pannónia provinciájában, Sabaria városában - ma Szombathely - látta meg a napvilágot.
martin_mit_schwert.jpg
Julius Paul Junghaus: Szent Márton köpenyadományozása

Apja tribunusként (magas rangú katonatiszt) szolgált akinek kívánsága (illetve a császári parancs) szerint Márton 15 évesen lovas testőrtiszt lett. Már ebben az időben kitűnt katonatársai közül, és általános elismerést váltott ki az egyszerűsége, életének tisztasága, önzetlen felebaráti szeretete. Nevezetes cselekedete, amikor télvíz idején egy koldusnak adta tiszti köpönyege felét, hogy megmentse a fagyhaláltól. Már 12 évesen érdeklődött a kereszténység iránt, végül hosszas előkészület után 22 évesen megkeresztelkedett. A katona- és világi életet feladva az elkövetkezendő majd hat évtizeden keresztül az egyházat és a szegény rászorulókat szolgálta. Számos csoda, gyógyítás, és megtérített hívő jelzi életútját, mind ezen cselekedeteit pedig mélységes alázattal, szerénységgel és szeretettel vitte véghez. 371-ben Tours püspökének választották, ám ő eleinte méltatlannak érezve magát e magas tisztségre nem akarta elvállalni a főpapi címet. A legenda szerint egy libaólban keresett búvóhelyet, de a ludak hangos gágogásukkal elárulták rejtekhelyét, így végül mégis püspökké szentelték. A későbbiekben sem változtatott aszkéta életmódján és élete végéig folytatta missziós-egyházszervezői tevékenységét. Nevét számos település (magyarlakta területeken közel ötven), templom, utca és tér viseli Európa-szerte, és a mai napig nagy tisztelet övezi szent alakját. A felderítők, koldusok, katonák, a házi szárnyasok és számos mesterség védőszentje.

Szent Márton szeretettségét bizonyítja az is, hogy számos hiedelem, és gazdasági ünnep is kötődik neve napjához. Ez volt a paraszti év vége, amikor a jobbágyok megkapták járandóságukat és ezt hatalmas libalakomával ünnepelték. Ez nem csak a Mártont eláruló ludak miatt alakult így, hanem ekkorra került az év során világra jött libaszaporulat „pecsenyesorba”, és sok helyen ez a fizetség része is volt. E jeles naphoz kötődik az újbor ünnepe is, amikor a gazdák először hozakodnak elő az friss, még szinte ropogósan pezsgő, kicsit még kiforratlan opálos nedűikkel, amit Libás-bornak, Márton-bornak is neveznek , s ami bizony nagyon is jól csúszik a vaskos libasült előtt, közben, után... Német nyelvterületen az óvodás-kisiskolás korú gyerekek e napon (St. Martins Tag) lámpás-lampionos, éneklős felvonulással (St. Martins Laterne) szoktak megemlékezni Szent Mártonról, sőt, a hazai német nemzetiségi településeken is őrzik ezt a szép hagyományt és sok helyütt szokás a Márton napi búcsú is.

Töredelmesen bevallom, a közelmúltig nem lett szerves része hagyományápoló műsorainknak Szent Márton napja. Ez azért alakult így, mert épp, hogy végeztünk a szürettel, elmentünk a fonóba, ahol kukoricafosztás, szövés-fonás közben mindenféle történetek kerültek elő a mesemondók titkos tarsolyaiból. Hol Furulyás Palkó keresgélte a bárányokat, hol Vitéz Levente kaszabolta a sárkányt, hol pedig a kocsisnak öltözött királyfi tette próbára a kosárkötő- illetve a gazdag bíró lányát, és ezzel el is telt a november. Hanem két éve megkeresett bennünket egy budaörsi katolikus óvoda, mert szerették volna, hogy egy Szent Márton-napi előadással kedveskedjünk a gyerekeknek. Valahogy egyből beugrott a Márton-napi libákról Lúdas Matyi története, melynek színpadra vitelével Zoli, műsoraink mesélője már régóta kacérkodott.

Elérkezett hát az idő, hogy Fazekas Mihály szinte minden magyar ember által ismert, őáltala a Kazinczy-féle nyelvújítás szerint megfogalmazott, hexameterekben galoppozó, ugyanakkor utánozhatatlanul szép és elmés vígeposzát gyereknyelvre és népi hangszerekre hangolva előadjuk. Az ősbemutatóra az említett óvodában került sor szinte épp egy esztendeje, a nyilvános főpróbája a darabnak pedig a szerencsi Kolompos táborban történt tavaly júniusban. A sok feldolgozást megért mű Kolompos adaptációjáról most nem számolnék be részletesen, mert „azt látni kell”, főleg, hogy az előadások sava-borsát a helyszínen verbuvált gyermek-színtársulat produkciója adja. Hanem arról talán már kevesebben tudhatnak, hogy a mű szerzője, aki egy jómódú debreceni család sarja, tanulmányait egy tanárával való nézeteltérése miatt ideje korán abbahagyta és 16 évesen felcsapott katonának. Azonban a hosszú regrutaévek sem hoztak számára sikert vagy elégedettséget, sőt egy idő után ráébredt, szelíd, csendes lelkületét sokkal inkább vonzzák a világ szépségei, a botanika, csillagászat, és a szépirodalom. Így hát harminc évesen visszatért Debrecenbe, ahonnan nem is nagyon mozdult ki élete végéig. Fazekas Mihály szoros barátságot ápolt Csokonaival és nagy tisztelője volt Kazinczynak is, akinek bíráló kritikája miatt a Lúdas Matyi első, 1804-ben írt változatát nem is tartotta kiadásra méltónak. Azonban valakik ezt megtették helyette, így tudta nélkül jelent meg az első kiadás 1815-ben. Fazekas két évvel később adta ki Bécsben a Lúdas Matyi átdolgozott változatát, melynek teljes bevételét a szombathelyi és körmendi tűzvész károsultjainak javára ajánlotta fel. A mű előszavában utalást tett a plágiumra (ami nélkül viszont sosem örülhettünk volna a jelenlegi változatnak), egyszersmind a Lúdas Matyi történetét „eredeti magyar rege”-ként mutatta be. Ennek ellentmondani látszik az alábbi történet.

1951 tavaszán Seton Lloyd és Bay Nuri Gökçe régészek 571 ékírásos agyagtáblát ástak ki a törökországi Sultantepe mellett. Az épp ankarában tartózkodó oxfordi asszirológus O. G. Gurney megállapította, hogy a leletek Kr. e. 705-606 közt keletkeztek és egy iskola íródeákjai készítették. Az eposztöredékek, versek, gyógyítások, történelmi és csillagászati feljegyzések mellett egy mese is előkerült, ami egészen a sumér korig vezet vissza az időben és a nippuri szegényember legendáját tárja elénk. A mese érdekessége, hogy cselekményében, motívumaiban, fordulataiban erőteljes párhuzamot mutat a magyar Lúdas Matyival. Vajon, hogy lehet ez, hiszen Fazekas Mihály másfél századdal a leletek feltárása, megismerése előtt vetette papírra elbeszélő költeményét. Az ezzel kapcsolatos kutatásokat vizsgálva a kép még zavarosabbá válik, mert kiderül, ennek a mesének több mint négyezer éves gyökerei vannak, és az a Sumér Birodalomból indulva bejárta egész Európát. Nyomai, változatai fellelhetők a grúz, az örmény, ukrán, orosz, román, skandináv és francia meseirodalomban, sőt a moldvai Trunkban is gyűjtöttek ehhez hasonló történetet a hatvanas években. Kérdés, hogy utóbbi a Lúdas Matyi folklorizálódott változata, vagy esetleg a szerző járt arrafelé katonáskodása idején. Ismeretes ugyanis, hogy a költő szívét erősen megdobogtatta „hajdann” egy Ruszánda nevű román parasztlány… talán a vele való románc során találkozott Fazekas ezzel az „eredeti magyar regével”.

A teljes igazság a mai napig kérdéses, az viszont nem, hogy a kicsit rokokós, kicsit népies, a mai olvasónak egészen talányos szövegezésű Lúdas Matyi még sok generációnak örömére lesz, s mi abban bízunk, hogy ehhez a legújabb Kolompos zenés mesejáték is hozzájárul.

 

- T.S. -

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu