2013-04-14
2013 a külhoni magyar kisiskolások éve
„Tavaszi szél vizet áraszt”- csendül fel gyakorta koncertjeinken ez a kedves párosító ének, amely akár az elmúlt hetek időjárásának ékes szavú sommázása is lehetne, mert bizony sok helyütt a víz az úr.
 
 

Idén bennünket is messzi helyekre elfújt-elfúj ez a tavaszi légáramlat, mégpedig annak okán, hogy 2013. a külhoni magyar kisiskolások éve. Ezen alkalomból Magyarország Kormánya, pontosabban a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága 23 határon túli településre szervezett zenés-táncos-játékos foglalkozásokat a helyi magyar nyelvű oktatási intézmények részvételével. A projekt célja, hogy a szórványban illetve nagyobb közösségekben élő magyarság ne veszítse el nyelvét, identitását, aminek az alapfeltétele a gyermekek családon belüli nyelv-és kultúraápolásán túl a magyar nyelvű oktatási intézmények preferálása óvoda- illetve iskolaválasztás során.
Nem mellesleg ezek a speciális intézmények akkor maradnak fenntarthatóak, ha folyamatos a gyermek-utánpótlás, mert mára szerencsére a politikai feltételek is kedvezőek és szomszédaink méltányosan kezelik a kisebbségi tanintézmények ügyét szerte a Kárpát-medencében. Ennek ellenére sajnos sok kisebbségben élő család dönt úgy, hogy lemond erről a jogáról és lehetőségéről, és „többségi” óvodába, iskolába adja be a gyermekét, gondolván, felnőttként úgy jobban boldogul.
Pedig ma már egyre több érv szól amellett, miért is jó, ha egy gyermek anyanyelvi oktatásban vesz részt. Egyrészről biztonsággal elsajátítja a többségi nyelvet is, másrészről párhuzamosan megismeri mindkét nép nyelvét, kultúráját, hagyományait, szokásrendszerét,ráadásul intenzív kapcsolata és kötődése lesz az anyanemzethez, ami későbbi boldogulásában is fontos tényező lehet.

Természetesen mi „kívülállóként” nem ismerhetjük a szülői döntések pontos hátterét, s végső soron ők a felelősek gyermekük, gyermekeik jövőjéért. Ugyanakkor az kétségtelen, hogy idegen nyelvi környezetben a gyermek identitása erodálódik, s ha például az adott ország iskolájában az adott ország nyelvén tanulja az adott ország nyelvét, irodalmát, történelmét, később az adott ország nyelvén intézi közügyeit, egy soron következő népszámláláson már nem biztos, hogy magyarnak fogja vallani magát. Az identitással együtt pedig veszni fog a nyelv, a kötődés, a múlt, és minden, amitől az ő szüleik, nagyszüleik még büszkén magyarnak vallották magukat, sokszor dacolva a rájuk ellenségként, idegenként tekintő „új hazával”. Pedig a mai gyerekek is büszkék lehetnek eleikre, a ránk hagyott örökségükre, és azt is tudniuk kell, hogy ahol élnek, az ugyan ma szerb, horvát, szlovén, szlovák, ukrán, vagy román terület, de 100 esztendeje és annak előtte ezer esztendeje az mind magyar vidék volt.

A városokban az ódon épületek közt magyar szó hallatszott, a fogadókban, éttermekben magyar nóta szólt, a kávéházakban magyar írók, költők vetették papírra világmegváltó gondolataikat, s a hivatalokban magyarul intézték az emberek ügyes-bajos dolgaikat. Az utak felett összeboruló vén fasorokat magyar kéz ültette épp úgy, mint a kertekben pompázó számtalan féle-fajta gyümölcsfákat, s aratás után magyar imával köszönték meg a Teremtőnek az éltet adó gabonát, s szüret után a bornak valót. Az iskolában magyarul tanulták a betűvetést, a számtant, mértant, irodalmat, nyelvtant, történelmet, később az egyéb tudományokat, s ha valaki szűkebb hazáján kívül óhajtott szerencsét próbálni, bizony az ország egyik szegletétől a másikig vándorolhatott akár ezer kilométert is, s még mindig magyar földön járt. S ha már a kor elhaladt felette, vagy gyógyításra szorult, magyar doktornak mondhatta el az ő nyelvén a panaszait, s ha végképp mennie kellett, mert földi pályája véget ért, koporsójára magyar rög hullott.

Vajon mit érzékel ezekből egy gyermek, aki jó esetben még magyarul gondolkozik, számol, álmodik, de a közéletben – iskolában, sportoláskor, vásárláskor, vagy épp a játszótéren - már más nyelven kommunikál. Mert egy nyiladozó elmének minden új, és mindent befogad, így hát miénk, felnőtteké a felelősség, hogy az a kicsi ember megőrzi-e magyarságát, vagy sem. Ebben van nagy jelentősége egy óvodai vagy egy iskolai közösségnek, ahol megismer, megtanul, felfedez, mindezt az ősei nyelvén. De ezen túl az óvodai- iskolai közösség a családokat is közelebb hozza egymáshoz, ami főleg a szórvány magyarság köreiben hatalmas érték. Végül, de nem utolsó sorban olyanok ezek a külhoni intézmények, mint valami mai modern végvárak. Ha ezek elvesznek, mindannyian veszítünk, hiszen az ott még élő nyelvjárások, máshol már nem ismert szavak, kifejezések, szokások, zenék, táncok össznemzeti értékek, melyeket kötelességünk megóvni.

Lassan negyed százada, hogy ezt nem csak így gondoljuk, hanem minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy cselekvő részesei is lehessünk ennek az értékmentésnek és továbbadásnak, ezért különös megtiszteltetésnek és eddigi szakmai munkánk magas szinteken történő elismerésének tartjuk ezt a mostani felkérést, melynek a legnagyobb örömmel teszünk eleget. Végül, hogy ne csak a saját szemszögünkből láttassuk elkötelezettségünket e nemes ügy iránt, szeretném idecitálni Berky Angelika, felvidéki pedagógus barátunk Facebook oldalunkon közzétett megjegyzését: „Kedves Kolomposok, nagyon örülök, hogy részesei vagytok a "2013 Külhoni Magyar Kisiskolák Éve" programnak. Már nyolc éve, hogy először nálunk jártatok az óvodai beiratkozási ünnepségünkön, azt követően mindig barátként tértetek vissza, nem volt közömbös számotokra a külhoni magyarság sorsa, amiért azóta is hálásak vagyunk és amiért nagy-nagy köszönet.”

Mi is köszönjük ezeket a gondolatokat, s reméljük, ahogy a peredi huszártoborzós játékunk nyomán sokan csatlakoztak a magyar óvoda „seregéhez”, úgy ez a mostani, kárpát-medencei „misszió”, melynek mi, kolomposok is részei lehetünk, hozzájárul ahhoz, hogy a külhoni magyar iskolák padjai is megteljenek.

Utazásainkról hamarosan bővebben is beszámolunk, addig is a legfrissebbeket a Facebook oldalunkon közzétesszük!

 

Timár Sándor – Kolompos

az ukrán-magyar határ közelében…

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu