Nos, hol is kezdődjön a történet?

Elvált szülők gyerekeként mondhatnám, mennyit szenvedtem, mert az apám követelt minden apás hétvégén, és balhézott, ha valami porszem került a gépezetbe!

Nem, nem így történt. Apu, mai nevén Papa ugyanazt az életet élte, mint én ma. Hét közben próbák, táncegyüttesek: Bartók, Állami, Gyöngyös, meg egyéb vidéki együttesek, és a többi. Hétvégén pedig az épp aktuális versenyek, fesztiválok, tanfolyamok és egyebek. Nagy ritkán én is a képbe kerültem. Egy idő után – már nem voltam csecsemő – feltettek a buszra, s Apu leszedett onnan, hogy elnavigáljunk Hazaországba. Útközben mesélt. Ma a gyerekeim ezt úgy hívják: fejből mesélt. De annál csodálatosabb meséket sosem hallottam. A Metrón a Népstadiontól a Moszkva térig, a Moszkva tértől az 56-os busszal a Gesztenyéskert utcáig kis kacsákról, nagy kacsákról, kis pipikről, kakasokról, tanyasi állatokról. S ott, a Gesztenyéskert utcánál leszálltunk, hogy egy megállónyit még tartson a mese, s közben az útszéli fák könnyeit – a kisebb-nagyobb – gesztenyéket szedegethessük. A Nyéki útig összegyűlt egy nagy zacskónyi. Azokat én hazavittem, s próbáltam gyufaszálakból megalkotni a mesék szereplőit több kevesebb sikerrel. Azok a kis gesztenyék már elenyésztek, a fiatalságom is már a múlté, de azok a séták örökre a szívembe-lelkembe vannak vésve. Köszönöm a meséket PAPA! S várom, hogy az utánam jövők is megosszanak valami hasonló élményt!

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu