Mérlegen a második Kolompos Családi Tábor

Hogyan lehet egy tábort mérlegre tenni? Sehogy! Nem fér rá. Próbálkozhatunk ezt-azt összehasonlítani, lehetnek várakozásaink, elképzeléseink. Akik szervezik a táborokat, azoknak vannak gondolataik, mit, hogyan kellene megvalósítani. Hogy mit hoz az élet, előre nem tudni. Vagy sikerül, vagy nem. De ezek csak üres gondolatok, csak száraz szavak. Vajon mérhető-e a mulatság, a mosolygás, a vidámság, a szeretet. Szerintem nem. Vagy van, vagy nincs. Hogyan lehet, mondjuk egy egész kettőtizedszeresen szeretni, vagy egy egész héttizedszeresen, nem tudom. Pedig ez a mérce, és ez a lényeg. A mulatság, a mosolygás, a vidámság, a szeretet.

Köszönjük Nektek, kedves Táborlakók, hogy velünk töltöttetek ismét egy „hosszú” hetet Szerencsen! A gyermekek kedvességén felül számunkra tavaly is és idén is az volt a legszebb felismerés, hogy milyen jó családok találkoznak itt. Erre a közös jó akaratra, erre a közös jó érzésre próbálunk építeni mi is. És milyen szépeket lehet építeni!

Ha visszaemlékeztek a mozzanatokra, az építőkövekre, Nektek is eszetekbe juthatnak az apróságok. Például, mikor Gergő, Hidán Csabával való kardcsattogtatás közben kimosolyog a közönségre. Vagy Benedek Krisztina szépséges varázslata, mikor Rubinkát öltöztetve mutatta be az ámuló gyermekeknek a galgamenti viseletet. Mily önfeledten pancsoltak az apróságok az immáron három medencében. Ahogyan Hidán Csaba és „főlegénye”, Báthory Gergely egész nap középkori öltözetben járt-kelt és mesélt a régmúltról. Emlékezzetek a helyiek kedvességéből épített kis játszótér örömeire. Ahogy az Apák segítenek átcipelni a háromszáz kilós kemencét, amit Dodó készített a Kolompos tábor csemetéinek. Hogy később a kislányok, Rita, Maja, Krisztina és Emese segítségével lepényt és kis kenyeret süthessenek. Az óvó nénik, Tünde, Kati és Edit kedvessége a gyermekekkel való foglalatossága és türelme, szívet melengető volt.

Gondoljatok az esti mulatságokra, a szalonnás, borozgatós éjszakába nyúló beszélgetésekre, muzsikálgatásokra. A Festő tanoda kis művészeitől kezdve, a Kiskolomposok szereplésén át a zenészpalánták folyamatos érdeklődéséig, ezek mind-mind kicsi építőkövek. Gyuri végtelen türelme. Birinyi József bemutatója ezernyi érdekes hangszerével, a Kerekes együttes „vendégszereplése” a moldvai mulatság. Vagy Herczku Ági énektanítása egyik legügyesebb prímásunk, Pál István „beugrásával”. Gyebnár Laci örökmozgó, vidám táncházai. Az Apák legényese, ahogy Levente vezetésével „sűrű tempót” tanulnak egy héten át. És búcsúzóul bemutatják a színpadon! Nemrég ilyen szinte elképzelhetetlen volt. Hozzá véve a helyiek fantasztikus energiáit. Csider Andor, Tóthné Nagy Margó és a többiek kedvességét, a gondokat áthidaló megoldó készségét és képességét.

Ezek azok a pillanatok, ezek az építőkövek, amire visszapillantva lehet azt mondani, hogy igen, felépítettünk, létrehoztunk valamit. Így közösen. A szerencsiek, Apák, Anyák, Gyerekek és a Kolompos együttes. Felépítettük a Kolompos Családi Tábort!

GONDOLATOK A VENDÉGKÖNYVBŐL

„Ha én ezt az oviban elmesélem… aki pedig nem hiszi, járjon utána…”

„Nehezen találom a szavakat, hogy kifejezzem, mennyire is kedvesek vagytok nekünk! Most csak röviden annyit, hogy köszönjük a sok szeretetet, odafigyelést és figyelmet, amit a mi gyermekeink kaptak tőletek!”

„Csak két napra jöttem le a táborba, mint „kisegítő apuka”, de több mint egy kellemes meglepetés ért itt. A tábor hangulata, a szervezés, az emberek, mind-mind egy lelki és testi feltöltődést biztosító oázisként működik…”

„Gábor nagyon erős, mert a brum-brum nagyon nehéz…”

„Szeretem ezt a szerencsi-szigetet, mert mindig mindenki mosolyog és még mindig minden ugyanolyan magától értetődő és harmonikus, mint tavaly.”

„Tavaly még egy kicsit félve jöttem ide, mert nem tudtam, hogy milyen lesz a társaság, meg a programok, de idén már tudtam, hogy mire számíthatok. Sok jó programra, nevetésre és táncra.”

„Megismételtétek a megismételhetetlent! Már tavaly is az I. táborban éreztük, hogy milyen nagy szerencsében van részünk, mivel itt lehettünk veletek! Az idén a II. táborra már nagyon készültünk… „Apánkat” is elcsábítottuk, s fantasztikus hetet töltöttünk el együtt családilag, táborilag egyaránt.”

„Itt azért jó, mert egész nap kint vagyunk a szabad levegőn, szól a zene, együtt zenélünk a felnőttekkel. Nagyon jó a játszótér, sokat csúsztam az új csúszdán.”

„Jól éreztem magamat. Jövőre is jövünk. Timi, Eszter"

„Jöttünk busszal, repülővel, vonattal, autóval; jöttünk, csak jöttünk, amíg Oxfordból Szerencsre ideértünk. De nem bántuk, gondoltuk, hogy nagyon jó lesz Veletek táborozni. Most már tudjuk is és a világ végére is elutaznánk utánatok!”

„Miért kell már hazamenni, miért nem maradunk itt mindig?”

„Kedves Kolompos, nagyon jól éreztem magam ebben a táborban. Kicsit szomorú is vagyok, hogy vége lett. Sok gyerekkel összebarátkoztam itt, és találkoztam egy másik Gerdával is. Ő lett a legjobb barátnőm. Mikor sütöttük a cipót az olyan jó volt. Örülök, hogy ajándékul fuvolázhattam nektek az Édesanyám rózsafáját.”

„Kicsit félve néztünk a tábor elé, de már az első este kiderült, hogy egy fantasztikus hétnek vágunk neki. A gyerekek szeretete és kedvessége egy egész évre ellátott minket jókedvvel és vidámsággal.” – Az óvó nénik

„Szeretjük ezt a tábort Az első percétől fogva, mindmáig. Köszönjük a mélységét, a szívét, a hihetetlen átgondoltságát, az értékek gyönyörű ívét s mindehhez azt a válogatott társaságot, akik által közvetítitek számunkra a kincset. Itt viszont fontosnak tartom leírni, a bennem forró rossz élményeket is. A fenti sorok ellenére azt kell mondanom,, hogy közel sem éreztük olyan jól magunkat, mint tavaly. Mindenütt azzal találkoztam, hogy nagyon sokan vagyunk. A kézműveskedéshez csak igen kihegyezett könyökkel jutottunk hozzá… A tánchoz nemigen jutottunk. Délelőttönként nem értem miért. Ilyen sem a tavalyi táborban, sem az évközi találkozókon nem fordult elő…Nagyon köszönjük ezt a hetet, s reméljük, azért egy kicsit a panaszainkból is meghallgattok!”

„Elkezdtünk tavaly „mocorogni” sokmindenben, ami az idén már „mozgás” volt.”

„Azt hiszem, nehéz az elsőt mindig túlszárnyalni, mert az első mindig megismételhetetlen. A legjobb az egészben egyszerűen itt lenni, itt élni egy hétig. Jó volt, hogy nem kellett az ismerkedést nulláról kezdeni, már az első napot is ott kezdtük, ahol tavaly abbahagytuk. A rossz: megint egy évet kell várni.”
- NMZ -