2005-12-23
 

Kedves Barátaink, Kicsik és Nagyok!

 

Van úgy, hogy azt érezzük, egy pillanat egy hosszú évnek tűnik, és előfordul olyan is, hogy egy hosszú év pillanatok alatt elröppen.

 

ittafarsang(k.t.).jpg
Kováts Tamás

Mi ez utóbbit éreztük, amikor idén ismét előkerültek a téli műsor jelmezei, kellékei. Szinte ki sem hűltek, mióta utoljára magunkra öltöttük a betlehemes bundákat, kucsmákat, és most ismét eltelt egy esztendő. És micsoda esztendő!

 

A januári pihenő után jött a Farsang, állt a bál, és táncházainkban, ahol maskarákba öltözve ünnepeltük a tél végének közeledtét minden képzeletet felülmúlóan sok gyerkőc és szülő mulatott velünk.

 

Aztán kitavaszodott, és addigra már javában szerveztük a II. Kolompos Családi Tábort, amely együttesünk életében a legkiemelkedőbb nyári esemény. Idén Csider Andornak, a Szerencsi Középiskolai Kollégium igazgatójának köszönhetően gyarapodott a szálláshelyek száma, így még több táborozóval tölthettünk együtt egy csodálatos hetet. Az MKB Euroleasing támogatása révén 2005-ben még több előadót, közreműködőt tudtunk meghívni, emellett Maja és Dodó révén kiegészült a kézművesek fáradhatatlan kis serege. A tábori eseményeket egy korábbi írásunkban, az ott tanult táncokat pedig két felnőtt-mulatság során idéztük fel.

 

Tavasztól folyamatosan újítások és újdonságok sorát készítettük elő.

 

Nyár elején megjelent az első (kissé hányatott sorsú) Kolompos DVD, melyen a 2004. decemberi lemezbemutató koncert látható és hallható. Ekkoriban már készült a Kolompos honlap „új ruhája” is, Herendy Csilla grafikai tervei alapján, hogy ősszel egy szebb és használhatóbb oldal várja az érdeklődőket. Ezzel is szerettük volna kifejezni köszönetünket a több tízezer látogató figyelméért.

 

A nyár – épp a rengeteg egyéb teendő, műsor, tábori készülődés, egyéb szervezői munka miatt – idén lemezkészítés nélkül telt el. Kárpótlásul azonban közkívánatra újra megjelentettük a „Kolompos …és barátaik” című hajdani kazettánk CD-változatát.

 

Ősszel új díszletekkel, kellékekkel, műsorszámokkal vágtunk neki a 15., jubileumi évadnak. Néhány hete elkészült a Kolompos „kisfüzet”, amit először a Mikulás bácsi osztogatott a Kolompos mulatságokban.

 

Aztán egyszer csak „hopp Istók!”, elérkezett ismét a betlehemesek ideje. A 2005. esztendő végén számos koncerten Benedek Krisztina gyönyörű hangja és káprázatos kalotaszegi népviselete varázsolta igazán ünnepélyessé a meghitt várakozást.

 

Itt már szinte véget is ért az esztendő a Kolompos együttes számára. De aztán jött az utolsó nap, amikor (egy sűrű hónap) és három ovis-műsor után egy különleges felkérésre válaszolva este hat óra tájban autóba ültünk, s elindultunk a „keleti végek” felé. A magyar-román határon már szállingózott a hó, de nem futamodtunk meg akkor sem, amikor Aradtól 50 kilométerre átláthatatlan havazásban kellett folytatni utunkat. Mert Dévára igyekeztünk, Böjte Csaba, vagyis Csaba atya gyermekeihez, akiknek a Kolompos együttes vitte el a „dévai Jézuska” bátorító üzenetét sok dallal, muzsikával, tánccal, vidámsággal. A koncerten „kevesen” voltunk (mintegy háromszázan), mégis elegen ahhoz, hogy kézzel fogható legyen a meghittség, a Karácsony és az összetartozás felemelő érzése. Összeszorult torokkal néztük, amikor a búcsúzóként elénekelt karácsonyi dalok hallatán többen könnyekre fakadtak a közönség soraiban. Ennél meghatóbb befejezése nem is lehetett volna ennek a mozgalmas évnek…

 

Mikor ezen sorok napvilágot látnak, már sokan az utolsó simításokat végzik a karácsonyi előkészületek során. Anya finomakat főz, apa a karácsonyfát igazítja… Már a múlté a karácsonyi bevásárlás minden nyűgje, elkészültek a csomagok.

 

De mindeközben ne feledjétek Apák, Anyák, a drága ajándékoknál és a finom sülteknél is fontosabb a meghitt együttlét, amikor a Család összehajol az ünnepi asztal felett, elmond egy halk imát, gyertyát gyújt, vagy csak egyszerűen összenéztek és találkozik a lelketek. Mert a Karácsony erről szól. Mi annak örülünk, ha sok Család érzi így, és ha ilyenkor megszólal egy Kolompos dal, akkor lélekben mi is ott vagyunk, az egész évi emlékeitekben, vagy talán egy picit a szívetek mélyén.

 

Békés, Áldott Ünnepeket kívánunk!

 

-TS-

 

Kolompos együttes