2006-10-31
Vitéz Levente – lemezbemutató koncert – Millenáris-Teátrum – november 18.
Kolompos-ünnepre készülünk november 18-án a Millenáris-Teátrumában, két koncerten is – délután fél négykor és fél hatkor. Vitéz Levente fog megvívni kicsik és nagyok örömére a háromfejű sárkánnyal, és kicsik és nagyok örömére győzedelmeskedni is fog!
ovisok_1.jpg
Móczár Gábor - A tököli óvodások
Akik már látták az elmúlt egy-két évben a Vitéz Levente mesejáték néhány előadását, azok számára is lesznek meglepetések az új lemez bemutatóján - mind zenében, előadásban, mind a mese–történet cselekményében.

Kolompos-ünnep lesz, ezért szeretnénk a mi „kis”, vagy „nagy” családunk minden tagjával találkozni.

Ott lesz Benedek Krisztina - énekesnőnk, akit már jól ismer hallgatóságunk, hiszen közel két évtizedes a barátságunk; Unger Balázs - a mesejáték aláfestő zenéjének különleges hangulatát adó cimbalom megszólaltatója. Vele először találkozhatnak a „Kolompos-csemeték”. Díszvendégünk lesz a Miskolcon élő Fecske Csaba költő, akinek megzenésített versei méltán lehetnek 2006-os kiadványunk kedvencei. Idén is meghívtuk a tököli Hagyományőrző Óvoda apróságait, akik Boross Krisztina legújabb színpadra alkalmazott kompozícióját mutatják be, természetesen az új lemez egyik zeneszámára. Meglepetés is lesz – de erről csak a műsorszám címét áruljuk el: Apák tánca.

Kolompos-ünnep lesz – odavárunk titeket is, kicsi Csemetéket, Anyákat, Apákat, Nagymamákat, Nagypapákat – mint a mi „nagy” családunk tagjait. Reméljük, hogy a Millenáris Teátruma ideális helyszíne lesz a koncertnek és az azt követő mulatságnak. A lelátó-szerű nézőtér és az előtte elhelyezkedő nagy, szőnyeges, ülőpárnás „csemete-nézőtér” sokkal jobb körülményeket teremt, mint az eddigi lemezbemutató helyszínek bármelyike. A nagyobb tér lehetőséget biztosít arra is, hogy a Kolompos mese-díszletekkel igazi színházi hangulatot teremtsünk. A muzsika, a játék, szép cimbalom-hangok, szép énekesnő-hangok, a tánci-tánci, mind-mind hozzájárul majd ahhoz, hogy felejthetetlen élmény legyen mindannyiunk számára.

Szeretettel várunk Benneteket!

Kolompos együttes