2007-01-23
2007. január 28. : Élő adásban a Kolompos, a Bartók Rádió műsorán
„Kellene erről egy jó kis cikk a honlapra” – mondta Zoli, s rám nézett…”Rendben” – bólintottam, aztán behunytam a szemem, s elkezdtem utazni az időben visszafelé… S aztán „jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat...” így azt már az első pillanatban nyugtáztam magamban, hogy...
orionton_2.jpg
 
…ez nem lehet egy objektív írás, csakis magávalragadó, múltat idéző, személyes élményeket plasztikusan megjelenítő kortörténeti dokumentum.

 

Mert már dédszüleink korában is létezett Puskás Tivadar Telefonhírmondója, aminek hihetetlenül nagy népszerűségén és sikerén felbuzdulva, valamint a nagyteljesítményű Telefunken rádiócsövek megvásárlása után 1925 decemberében megindult a magyarországi rádiózás.

Nehéz lenne minden mérföldkövét végigkövetni, ismertetni a (magyar) rádiózás történetének. Nem is kísérleteznék ezzel, helyette – a bevezető gondolataim értelmében, behunyt szemem mögött pergetve a Történelmet - úgy írom le ezt a médiahistóriát, ahogy én elképzelem, és ahogy személyes élményeim diktálják…Íme a kezdetek:

Gyerekkoromban láttam egy amerikai filmet, amelyben kalózrádiót működtettek egy személyautóból, ami állandó mozgásban volt, ezért nem lehetett megfogni, elhallgattatni. Ez egy (mai értelemezés szerint) kereskedelmi rádió volt, amely a jó zenéken túl helyi érdekeltségű információkkal látta el a lakosságot…(a film után sokáig ilyet játszottam a barátaimmal, hogy mi vagyunk a rádióadó és zenéket, meg híreket közvetítünk)…

Ebből a kis történetből is látszik, hogy szinte már a kezdetektől fogva létezett „közszolgálati” és „szórakoztató” (kereskedelmi) rádió. Ezt az USA-ban színekkel különböztették meg a 30-as években (a piros volt a „könnyed”, a kék volt a „komoly”).

A II. világháború új korszakot nyitott a rádiózásban. Ekkor éteri közvetítéssel tudhatta meg a világ, beleértve a legeldugottabb falvak népét is, hogy mi a helyzet a frontokon. Akkorra már túllépett a hallgatóság azon az 1938-as amerikai „sokkhatáson”, amit Orson Welles élőben leadott „Világok harca” című sci-fi-je okozott az Egyesült Államokban (akkor ugyanis teljesen elhitték az emberek, hogy intergalaktikus invázió áldozata lett a Föld és sokan hanyatt-homlok menekülni kezdtek). A háború alatt már komolyan lehetett venni a híreket, sőt, a rádió let a legfőbb és legaktuálisabb hírforrás.

A 40-es évek végén pedig már teret nyert az Ultra Rövid Hullámú sugárzás is (URH), amely sztereóban és sokkal nagyobb hangzás hűséggel adta vissza a divatos zenéket – a Világ fejlettebb régióiban.

Magyarországon ezidőtájt jelentek meg a „néprádiók”, amiket már akár egy, vagy félhavi fizetésért is meg lehetett vásárolni. Csúnya, ormótlan készülékek voltak ezek, és csak két-három adót lehetett velük befogni, de mégis közelebb hozta a Nagyvilágot a hétköznapi emberekhez, ezzel tágabb lett az egyszerű dolgozók, munkások élettere. Később, az ötvenes-hatvanas években megjelentek a piacon a nagyrádiók, hosszú- és középhullámú sávokkal. Ezek már igazi „világvevő rádiók” voltak, feltéve, ha nem zavarták tevőlegesen a szocializmus védelmében a hullámsávokat. Különböző szűrőkkel (vagy anélkül is) mégis lehetett velük hallgatni a Szabad Európa Rádiót, vagy az Amerika Hangját, és persze a luxemburgi,meg német, angol csatornákat, ahol már tobzódott a beat muzsika a Beatles-szel az élen.

És ezzel eljutottunk a hetvenes évekig, amikortól már nekem is vannak számottevő élményeim a rádiózással kapcsolatban. Kétévesen – a mellékelt fotó tanúsága szerint - már élvezettel csavargattam ősi-hősi Orion rádiónk gombjait. Nagyon tetszett, hogy van neki egy zöld szeme, ami, ha bekapcsoltuk a készüléket pár perc múlva sejtelmes fénnyel árasztotta el a szobát. Két évvel később már el is tudtam olvasni a rádióállomások nevét: Budapest I. Budapest II. Szófia, Luxemburg, London, Róma, Moszkva, Varsó és a többi. Kitágult a világ előttem.

Ugyanezen időszakban (a hetvenes évek eleje) tanúja lehettem mai kifejezéssel élve a legmeghökkentőbb, egyben legfelemelőbb tanyasi „performance”-nak, miszerint a kendermagos tyúkok kapirgálnak az udvaron, a mangalicasarjak röfögnek az ólban, a Riska és a Boris (tehenek) nagyokatt bődülnek az istállóban, s utána a konyhában, ahol a kukoricacsutkával fűtött sparherten rotyog az ebéd, egyszercsak megszólal a déli harangszó az „Orionton” típusú kisrádión! Hát, ez volt maga a csoda, s számomra a mai napig is az!

Mert a tanyán nem volt villany, petróleumlámpával világítottak nagyszüleim, nem volt telefon (mert az még a városokban sem volt), nem volt televízió, PC (utóbbit akkor még talán fel sem találták, esetleg a Neumann féle monstrumok szobaméretű prototípusai üzemeltek kúria-méretű számítógépházakban), és a vizet is a kútból húzták. Viszont volt szelektív hulladékgyűjtés (a szerves maradék ment a moslékba a csirkéknek, disznóknak, a papír, illetve az éghető holmik pedig a tanya melegét szolgálták. Az előbb említett sparhertban a gyújtós a kukorica csutkája volt, a tüzet a kukoricaszár táplálta! Valódi (mai értelemben vett szemétnek csak a fém konzervdobozok számítottak, mert azokkal nem lehetett kezdeni semmit sem. Ezek egy mélyre ásott gödörben végezték, amit nekünk, gyerekeknek messze kerülni kellett). Emellett minden megtermelt zöldség és gyümölcs vegyszermentes volt, amit mai fejjel azzal tudok bizonyítani, hogy az eperfáról tucatjával potyogtak a nyakamba a hernyók.

Nagyon szép élet volt ez, de a rádiózás és a szocializmus tovább fejlődött, és a tanyát is be kellett szolgáltatni/szántatni (ma már pusztaság van ennek a működő, családoknak létet biztosító gazdaságnak a helyén). Sok szomorúság mellett az elemekkel működő kicsi Orionton rádió megmaradt! Így ez későbbi „szolgálati helyén”, egy szolnoki családi házban is kiválóan működött, s számomra elmaradhatatlan kelléke lett a nagyszülőknél megélt kávéillatú reggeleknek.

Később, 1977-től Nagyapám már nem lehetett részese ezeknek a reggeleknek, de a rádió maradt, mint hűséges társ. Nagymamám 90 éves koráig megőrizte ezt a technikai kegytárgyat, aztán ő is elment…

Én viszont szakadatlan kerestem, keresem a rádiózás új lehetőségeit. És hát, aki keres, az talál is!

Kiskamaszként először 1977-ben megismerkedtem a sztereo hangzással, amit egy japán rádiósmagnó hozott el az életembe (Anyukámék vettek egy ilyet). A mai techniát ismerve ez egy fülsértő tákolmány volt, viszont ezzel már kazettára lehetett rögzíteni a rádióban hallottakat. Sokáig ez lett újfajta, rádió-centrikus függőségem tárgya. Hosszú éveken keresztül ültem és vártam a legfrissebb zenék érkezését az éteren keresztül (Komjáthy György és B.Tóth László műsorait fülelve), míg rá nem jöttem, hogy nekem a népzene az elsőszámú „szerelmem”, viszont akkoriban az ilyen műsorokból nem volt túl sok (popzenéből sem, de mégis többszöröse volt ezek száma az értékelhető népzenei műsorok számánál).

A 90-es évek viszont igazi változást hoztak, leginkább azért, mert innentől már mi is, mint Kolompos együttes szerepelhettünk a rádiók műsorain.

Igaz, csakis és kizárólag a közszolgálati médiumok adtak helyet annak a ma „rétegkultúrának” nevezett műfajnak, amit mi képviselünk, pedig ezek a muzsikák 50-60 évvel ezelőtt az akkori Slágerlisták élén szerepelhettek volna.

És ezzel el is érkeztünk a jelenig.

Ma már sokféle rádiózás létezik. Maradt egyrészről a közszolgálati rádiózás (bár ennek csekély jeleit véljük felfedezni, de ezen belül említésre méltó a Kossuth Rádió, Petőfi Rádió és a Bartók Rádió is). Szerepük vitathatatlan, nélkülük egy olyan könyvtárból kellene irodalmi műveket kölcsönöznünk, amiben nincsenek klasszikus értelemben vett könyvek, csak ponyvaregények.

Ugyanakkor a rádiózás manapság átalakult, a mai emberek sokan inkább „háttérzajként” hallgatnak rádiót, emiatt a lényeg is elvész.

Mindeközben elérkezett az Internet-rádiózás korszaka is. Ez annyiból hasznos, hogy az internetes rádiók (számuk ma már több ezer) nagy része a földi adók programkínálatán túl tematikus tartalmat is szolgáltatnak. Ennek a technikai fejlődésnek köszönhetően ma már a magyarországi tematizált csatornák közt is fellelhetünk olyan gyöngyszemeket is,mint a Folkrádió, amely napi 24 órában Kárpát-medencei népzenét közvetít hallgatóinak. Kiemelném még a sorból a Hober Rádiót is, mely világzenei összeállításokat „sugároz” nappal és éjjel.

Nos, ez már a rádiózás legújabb korszaka. De ne felejtsük el, hogy rádiózási szokásaink is merőben mások, mint pl. 20-30 évvel ezelőtt. Akkoriban a Tanyán este közeledtével BEKAPCSOLTUK a rádiót (mert nem szólt egész nap, háttérzajként), és ez egy esemény volt. Meghallgattuk az Esti Mesét, aztán aludni küldtük a rádiót, mert spórolni kellett az elemmel (a legközelebbi beszerzési hely kb. 20 km-re volt GYALOG, illetve BICIKLIVEL).

Ma a rádiók és a rádióhallgatók nem spórolnak sem az energiával, sem a befogadóképességgel. Mégis, mi azt próbáljuk e cikk segítségével sugallni, hogy aki teheti, inkább rádiózzon, mint a tévé előtt üldögéljen, s mindeközben igyekezzen kiszűrni a sok szemét közül az igazi tartalmat, amit mai ismereteink szerint leginkább a közszolgálati médiumokon keresztül lehet elérni, megkapni, feldolgozni és beépíteni tudatunk kevésbé stimulált szegmenseibe. Ha nem így történik, hamarosan a rádiózás is csak egy fogyasztói/felhasználói terület lesz, ahol nem az értékek, hanem az érdekek dominálnak majd.

Egy szó, mint száz, mi 28-án ott leszünk a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában, melynek műsorát a Bartók Rádió közvetíti élőben és igyekszünk maximális élményt nyújtani a hallgatóságnak.

Reméljük, sokan eljönnek, és még többen hallgatják majd a műsort, amellyel szeretnénk minél több hívet toborozni a Bartók Rádió által indított új sorozatnak. Ha ez sikerül, arra kérünk Mindenkit, hallgassa a Bonbon Matiné többi adását is, és emlékezzen vissza erre a cikkre minden alkalommal, amikor bekapcsolja „A” RÁDIÓT, s ne feledje, amit a közszolgálati csatornákon hall, az igazi Érték.

T.S.

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu