2008-09-22
Évszakváltás 1.
„Itt van az ősz, itt van újra…” – ezzel a Petőfi verssel indult a tanév másodikos leányunk iskolájában. Mi pedig a szeptember elejét, mint nyárutót zenével, tánccal, mókával, kacagással fogadtuk, és nem lesz ez másképp ezen túl sem. De mielőtt belefognék egy nagyszabású őszi programsorolóba, hadd térjek vissza egy pár gondolat erejéig a forróságba, vagyis a nyárba.
kurultaj_2.jpg
Tóth Edina - Kurultaj
Nekünk ez az évszak a sokszínűségével hoz sok élményt, sok új barátot és feltöltődést, ennek alapján három jól elkülöníthető szakaszra tudjuk osztani:

 

Az első, amelyik elkezdődik már május elején és tart június közepéig, mint valami nagy, kalandos-kacskaringós országjáró robogás (majálissal, pünkösdi királyné-választással, Gyermeknappal, évzáró ünnepségekkel megannyi helyszínen). Utána hirtelen nekiveselkedéssel már afféle „hegymászókként” egy hosszú, sokszor fáradságos előkészület után szinte lendületből jutunk fel a Kolompos évad csúcsára a szerencsi Családi Táborba. Erről a nyolcnapos örömünnepről előző írásunk ad rövid összegzést, bár a szavak erejével nehéz lefesteni azokat az élményeket, amelyek ott érik a táborlakókat (beleértve önmagunkat is).

 

Nos, miután bejártuk a színpompás síkságot majd kitűztük a lobogónkat az aranyló csúcson, elérkezik a nyár második fázisa, a megérdemelt pihenés ideje. Viccesen azt is írhatnám, hogy szinte újra felfedezzük a családtagjainkat, akiket évközben sokszor alig látunk, de most, nyár közepén csak róluk szól minden. Igaz, ilyenkor is, a felszín alatt azért tovább gomolyognak a történések, s bár nem évközbeni aktivitással, de csendesen és feltartóztathatatlanul folynak a szervezői munkálatok. Idén sem történt ez másképp, főleg, ami a Kolompos együttes új kiadványának előkészületeit illeti (erről cikkünk hamarosan olvasható folytatásában fogunk bővebben beazámolni).

 

Szóval, ki-ki a saját tempója és érdeklődése szerint múlatta a nyári napokat. Közben meghitt családi eseményeknek (esküvő, keresztelő) is tanúi lehettünk, és még fel sem eszméltünk, már elérkezett a harmadik szakasz, az augusztus, ami idén kicsit más volt, mit ezelőtt. Eddig jobbára azzal töltöttük a nyár végét, hogy lemezt készítettünk valami kies stúdióban, vagy Borsai vagy Konorót mesterrel, idén viszont a néma falak és a vájt fülű hangmérnökök helyett különböző városok színpadain bírtuk „szóra” hangszereinket és énekszóra a közönségünket. Felemelő érzés volt szembesülni azzal, hogy több ezer kilométert kitevő augusztusi kalandozásunk során Balatonszárszótól kezdve Gávavencsellőn keresztül Szatmárnémetiig mindenütt ismerősként fogadták és befogadták muzsikáinkat, és velünk énekeltek, játszottak táncoltak kicsik és nagyok.

 

A sok érdekes, földrajzilag egymástól távol eső helyszín közül egyet mindenképp szeretnék kiemelni, már csak azon érintettség okán is, hogy e cikk íróját épp úgy, mint a Kolompos többi tagját élénken foglalkoztatja a magyarság eredete, kultúrája, múltja, egyben jelene, jövője is. Teszem mindezt azért is, mert a magyar tömegtájékoztatás méltatlanul kevés hírt adott egy páratlan kezdeményezésről, a II. Kurultaj („magyar-madjar”) találkozóról.

 

Mi az a Kurultaj?

 

A szó kazak nyelven törzsi gyűlést jelent, amit a Kazakisztán Torgaj-vidékén élő „madjar” törzs tagjai a XIX. század óta először 2007-ben tartottak Kazakföld Saga városában, ahol a madjarok teljesen tisztában vannak a magyar-madjar rokonsággal, így természetes, hogy az első Kurultajon jelen volt egy magyarországi (nem hivatalos, inkább kulturális, hagyományőrző) küldöttség. Idén Kunszentmiklós-Bösztörpusztán volt a folytatás, ahova meghívták a magyar szervezők a madjarok képviselőit is, emellett több mint ezerfőnyi hagyományőrző lovas, harcos, íjász, zenész, táncos tartott színpompás, megindító és lenyűgöző bemutatót három napon keresztül a Kurultajon megforduló 40-70 ezer (!) látogatónak. Ez az óriási érdeklődés azért is figyelemre méltó, mert mint említettem, a hivatalos magyar sajtó alig emlékezett meg erről a lélekemelő találkozóról, és ennek előzményeként egy-két médiumtól eltekintve nem is propagálták ezt a maga nemében egyedülálló, de reményeink szerint folytatásra termett eseményt. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Magyarok Világszövetségén kívül nem állt a Kurultaj mögé egyetlen politikai szervezet sem, így az teljesen tiszta maradt a szó erkölcsi és fizikai értelmében is.). Utóbbi megjegyzést alátámasztandó (és nem zárójelben), hogy a szervezők elmondása szerint a három napos rendezvény során összesen négy műanyagpalacknak nem akadt gondos gazdája (aki elballagott volna a sűrűn „installált” szemétgyűjtők egyikéhez), így a területet letaposott-lelegelt, de ezrednyi ló által megtrágyázott, porhanyósított állapotban hagyták hátra az esemény résztvevői. Elgondolkoztam: bár így lenne ez az egész országban, így vigyáznánk egymásra és a bennünket körülvevő világra – és nem csak három napig… Magunk részéről a Csodaszarvas mesével járultunk hozzá az ünnepi hangulathoz, s ezt azért merem ily szerénytelenül megfogalmazni, mert szívet melengető kritikával a tarsolyunkban vettünk búcsút a Kurultajtól; egy szervező jegyezte meg csontropogtató kézszorítások közepette, hogy bizony, ha minden hétvégén eljutnánk a legeldugottabb falvakba is ezzel a műsorral, nem lenne baj a mai fiatalság identitástudatával. Mi is hasonlóképp gondoljuk, és örülünk, hogy ezzel a „megidézéssel” újabb értelmet, megerősítést kapott a Csodaszarvas-legenda térbeli és időbeli végtelensége, és máig ható üzenete. (Bővebben itt lehet olvasni a Kurultajról: kurultaj).

 

Ezt a cikket hamarosan folytatjuk, méghozzá „ínycsiklandó” hírekkel, melyek közt szerepel a színpadon készülő Kőleves (recepttel!), szó esik ehető díszletekről, valamint beszámolunk ősszel megjelenő új kiadványunkról, és egy visszatérésről!

 

-ts-
Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu