2009-10-03
Visszapillantó…
A következőkben egy tarka-barka beszámolóval emlékezünk vissza 2009. két, számunkra igen jelentős eseményére a Táboridézőre és a Táborra.
reci_1.jpg
Réci
Szerencs - télen

Kezdjük azzal, hogy kutya hideg volt. Már Szerencsre menet -18°C-ig zuhant a nem túl vendégváró és nem túl szívmelengető hőmérséklet (emlékszem, az első táboridézőn még „szinte pőrén”, + 10°C-ban pulóverben iszogattuk a forralt bort).

A kocsiban hagyott, ezért aztán teljesen eljegesedett üdítőmnek napok kellettek a cseppfolyósodáshoz (ami persze nem azt jelenti, hogy a félig jégkása állapotú, „bubijaitól” teljesen megfosztott lötty ettől ihatóvá vált). Nemkülönben mi is átfagytunk kissé, de azért a „velkamdrink”, vagyis a gönci barackpálinka és a forralt bor tartotta bennünk a lelket és a tüzet (ha már az előző cikkben a tűzzel „játszottunk”). Hasonlóképp jóleső melegséggel töltött el bennünket az a „0. napi ízkavalkád”, amit a fenségesen fűszerezett flekken, meg a faszénparázson életre keltett kürtős kalács okozott. És aztán igen felforrósodott a hangulat, amikor a Siklósi Krisztián-Zimber Feri+Kolompos akciócsoport szilánkokra törte a jéggé fagyott csendet azon az éjszakán. Szegény „előbb” (értsd: előző írásunkban), a malacpörzsölés okán említett röfi még nem sejtette, hogy ezen az éjszakán az ő elmúlását ünnepeljük. Másnap hajnalban erre is sor került, minek következtében másfél napig tartott az eszem-iszom, dínom-dánom az előbb feltárt körülmények között. Többek szerint nem is egy, hanem akár két röfi is áldozatul eshetett ennek a bulinak…én nem tudom, én azon a hajnalon, amikor ezek a kedves kis jószágok csárdáslépésben ugráltak át az Örök Vadászmezőkre (szegények, lehet, hogy valamit félreértettek és rossz irányba indultak), szóval akkor én mélyen aludtam…

Felébredvén már csak földi maradványaikkal találkozhattam, azok viszont ínycsiklandó formában tárultak elém. Megültük a tort, de a nagy eszem-iszom nem tartott sokig, mert átcsapott dínom-dánomba. Hamarosan sok „gyulabácsis” vidám ember vett körül és elindult a buli második napja, ami hasonlóképp az előzőhöz a hajnali órákban csúcsosodott ki, de ott és akkor már nem a malacokat, hanem a holnapot sirattuk… a holnapot, ami ismét kezdete lesz annak a pár nélkülöző hónapnak, ami aztán elvezet az újabb nagy szerencsi összetalálkozáshoz. Ez pedig a Tábor… Míg azonban tovább szánkáznék a téli visszaemlékezés havas-jeges ösvényén, álljunk megy egy szóra ennél a „gyulabácsis” kifejezésnél! Mert bizony, Szabó Gyula „bácsi” mára egy fogalommá nemesült. Kezdjük ott, hogy ez esetben a „bácsizás” a megtisztelés nyelvi formája, hiszen „Gyula bácsi” oly fiatalos, hogy önkéntelen felrémlik egy vicc bennem ennek okán: „Úgy szeretnék egyszer majd olyan öreg lenni, mint amilyennek látszom…”. Mert Gyula bácsi úgy dacol a korral és az őt (is) sújtó „korral járó” (értsd, ami a mi korukban, 2009-ben zajlik kis hazánkban) problémákkal, hogy az alig látszik rajta. De azért érezzük rajta a súlyt és a sújtást… Viszont a borai csodálatosak és belekortyolva az ember kicsit felsóhajt, a gondokat egy picit odébb tolja és csak a hegy levének zamatát élvezi, amely hol mézes, hol gyümölcsös, hol meg zöld dió ízű..

Szerencs - nyáron

És hopp, már vissza is robogtunk Szerencsről, ki is tavaszodott, s már alig várjuk a nyarat. Ha ez a cikk film lenne, most iszonyú sebességre kapcsolnánk, mint amikor egy szép nap néhány másodperc alatt lepereg pirkadattól a napszálltáig, s ily sebességgel hamar eljutnánk június 20-áig, amely az eddigi legkorábbi kezdőnap volt táboraink történetében. Sokaknak nem is volt ez egyszerű – mármint, hogy „pontosan megjelenjenek”, mert még nem csengett le az iskolaszezon -, de azért hamar megtelt a tábor és már 20-ától fogva népes vendégsereg ízlelgette a szerencsi „életérzést”…

Kezdeti nehézségek…

…hm… legyünk őszinték, idén ebben az ízvilágban azért volt némi fanyarság is, de ebben szinte kizárható az emberi tényező. Mert a felhős hangulatnak és a hűvös fogadtatásnak egy alapvetően szerencsétlen, (aktuálisan fogalmazva) „szerencsitlen” tényező volt az oka: az időjárás.

Nagy próbatétel elé néztünk hát 2009 júniusának végén, mely hónap csak a nevében és az ezredévnyi hagyomány folytán idézte fel a nyári évszak kezdetét. Egyébként a napi középhőmérséklet rokonságban állt a táboridéző hasonló adatával, azzal a csekély különbséggel, hogy akkor ez az érték -12°C körüli érték lehetett, júniusban szerencsére ez a pozitív tartományban volt ugyanennyi.

További nehézségek…

Az sem villanyozott fel bennünket túlzottan, hogy érkezésünk napján, és utána még vasárnap is a helyi rendezvények (agrár- és vadászati kiállítás- és vásár) miatt csak napokkal később tudtuk birtokba venni a szerencsi várat és kis híján kitömött szarvasok és vaddisznók közt zajlott az első várbéli tánctanítás. Addig viszont rendelkezésünkre állt a Bocskai István Gimnázium aulája. Ide cipeltük le naponta többször az összes cuccunkat, beleértvbe a hangszereket, hangosítást, szőnyegeket, párnákat…

Az ismét csak dermesztően hatott ránk az amúgy sem kellemes időben, hogy otthon felejtettük a hangosításunk egy olyan fontos alkotóelemét, aminek híján Csider Andor Úr nagyon szuper, de dögnehéz hangtechnikáját kellett igénybe vennünk, no meg a „karizmatikus” erőnket, amikor ennek a szupercuccnak az elemeit szállítottuk, mozgattuk. Szerencsére a táborozók semmit sem vettek észre ebből az apró bakiból, mint ahogyan az időjárás sem tudta a kedvü(n)ket szegni. Persze nem volt egyszerű a hatalmas létszámú táborozó sereget fedél alá juttatni az esős időben, illetve ellátni mindenkit megfelelő programmal, de a visszajelzések alapján úgy gondoljuk, sikerült.

A gödör alja…kutyául nehéz pillanatok…

Voltak persze mélypontok… Zoltánunk például a legesősebb, legszomorúbb hangulatú napon Leventével egyetemben épp Hidán Csabát várta a zord időben szürkén ásítozó szerencsi vasútállomáson, amikor egy csapzott, kivert kutyus bukkant fel az esőáztatta peronon, nyakában egy csuromvizes, nehéz kötéllel és egy kétméteres lánccal. Elkeseredetten botorkált a sínek közt ráaggatott terhével és olyan szerencsétlennek látszott, mint amilyennek sokszor mi is éreztük magunkat az időjárás gonosz szeszélye miatt. Fogalma sem volt, mint ahogy nekünk sem, honnan jöhet ennyi víz és ilyen hideg június vége felé. És akkor Zoli egy hirtelen elhatározástól vezéreltetve felpattant esőbiztos megfigyelőállásából és a szerencsétlen bőrig ázott állat segítségére sietett. Leoldotta a nyakában lógó nehéz istrángot és útjára engedte. A kutya hálásan nézett rá, majd barátságosan, mintegy köszönetképp megcsóválta a farkát és elporoszkált a szitáló esőben.

Hálából és köszönetből persze nemcsak Zoli kapott, hiszen a nap minden órájában éreztük, érzékeltük mindannyian, hogy vendégeink hálásak az embert próbáló körülmények miatt tett erőfeszítéseinkért, vagy azért, hogy a viszontagságok ellenére is remek hangulatot sikerült gerjeszteni és a szűkösebb lehetőségeink dacára is érdekes, értékes programokat tudtunk kínálni. Ugyanígy mi is hálával és köszönettel gondolunk vissza a sok szeretetre, a táborozók (köztük nagyon sok új) kitartására, figyelmességére, segítőkészségére.

És mégis élünk, s virulunk, sőt, jöttek a Csillagszeműek!

Nos, ilyen körülmények közt zajlott ez a nyolcnapos örömünnep, ahol a hűvös idő ellenére gyakran felforrósodott a hangulat.

Rögtön egy olyan fergeteges produkcióval indult a hét, amihez foghatót ritkán „láthattak” az ódon szerencsi vár vaskos falai. Vendégünk volt a Csillagszemű Táncegyüttes, akik a közelben edzőtáboroztak és elmondásuk szerint néhány, a repertoárban szereplő táncot az előadást megelőző napokban sajátítottak el. A műsor után ők maguk is tánctanítóvá váltak és az ő lábaikról lehetett ellesni a lépéseket a táncházban.

És jött Hidán Csaba…

Idén is köreinkben üdvözöltük Dr. Hidán Csaba történészt, aki eleink harcművészetéről, fegyvereiről, viseletéről, szokásairól tartott érdekfeszítő és sokunk számára lélekemelő előadást. Ezen alkalomból többen ki is próbálhatták az íjat, a szablyát és testközelből figyelhették meg a letűnt dicső korok tárgyi emlékeit (pontosabban azok nagy szakértelemmel elkészített, valósághű másolatait). Hidán Csaba előadása oly büszke hevületet sugárzott, hogy még a napocska is előbújt a felhők mögül.

És vendégünk volt Fecske Csaba

Volt egy másik Csabánk is idén, akihez nem volt ily kegyes a sors. Fecske Csaba költő-barátunk rögtönzött író-olvasó találkozója majdnem balul sült el, mivel az inkább szülők érdeklődését bíró beszélgetős program alatt kitört vihar bekergette az aprónépet is a vár előadótermébe, ahol szegény Csaba bátyánknak még mikrofonnal sem sikerült ellensúlyozni a kinti zivatar zaját, illetve a teremben tomboló hangorkánt. Segítendő az ifjúkori emlékeit gyermeki őszinteséggel feltáró költőnek időnként a húrok közé csaptunk és elmuzsikáltunk jó néhány Fecske Csaba számot. Azért a kaotikus helyzet ellenére a szerző „Tolvaj szél” c. gyermekverses könyvének 20 példánya (ennyit vittünk le Szerencsre) pillanatok alatt elkelt, vagyis érdeklődésből nem volt hiány. Aki nem tudott hozzájutni a könyvhöz, annak ajánljuk ezt a linket: Holnap kiadó

Eljött a Batyu Színház is

Ennél békésebb és csendesebb körülmények közt került sor a Batyu Színház szívet melengetően üde előadására, amely a „Szegény ember gazdagságá”-t hivatott bemutatni a nagyérdeműnek. A népi romantika elemeivel megtűzdelt, Albert Péter rendező által színpadra vitt mesében Okos Katica (Kontha Nelli) és Magyari Mihály (Seder Gábor) történetét ismerhettük meg sok kedves kis humorral, és természetesen, ahogy kell a szerelem ismét diadalmaskodott. Aki nem hiszi, járjon utána (a Batyu Színház programjai itt elérhetők: Batyu Színház.

És akikről még nem szóltunk…

…mégis a tábor nélkülük elképzelhetetlen lenne: Hát először is emeljük meg képzeletbeli süvegünket a kézműves csapat előtt, akik idén is szenzációs portékákkal kápráztattak el bennünket. Nekik sem volt egyszerű az életük, „Pöcökék” naponta újjávarázsolták a viharvert várbéli installációkat, a kollégiumi különítmény pedig (Rita, Emese, Maja, Dodó, Szilárd) az ebédlőben volt kénytelen tanyát verni a rossz idő miatt. Kuriózumként említendő a kürtőskalács-sütés, melyet Margó vezényelt le. A tábor egyik csúcspontja is a kézművesek, egész pontosan Dodó és Varga Szilárd „számlájára írható”, akik ménesnyi falovat és több tucat zászlót gyártottak a gyerekekkel és az épp arra kószáló szülőkkel, majd a kollégium udvarán Drabb Lilla furulyásainak kíséretében (némi vonós támogatással) színpompás lovas felvonulást tartottak. Először volt vendégünk idén Dezső Piroska hegedűs, aki Benedek Krisztina Tipegő-topogóját színesítette nem csak hegedűjátékával, hanem a foglalkozás alatt megszólaltatott sok egyéb kis hangszerrel és zörgő-börgő, zajkeltő instrumentummal.

Piroskával a későn kelők is találkozhattak az esti táncházakban és a tábortűznél, ahol közös muzsikálásra invitáltuk a kibővített (Siklósi Krisztián, Zimber Feri, Gyuri, Zoli, Gábor, Sanyi összetételű) Kolompos (nagy)zenekarba, melyben ifjú barátunk a „Gardonos” Boldizsár is szerepelt. Külön szeretnék a tábortűznél vigadók és a késő esti-kora hajnali mulatozók nevében köszönetet mondani egy helybéli nagy szívű- és tehetségű fiatalembernek, Lukács Pali klarinétosnak, aki amikor csak ideje engedte (sokszor éjszaka, aznapi fellépése után érkezett körünkbe), velünk tartott és valóban szívvel-lélekkel-klarinéttal-tánccal színezte muzsikánkat.

Idén az apák táncát a Bartók Béla Táncegyüttes veteránja, Varga Zoltán vezette, míg a szebbik nem tánctudományát Fábián Kovács Szilvi gyarapította, aki az Újvilágból hozta haza régi kincseinket, a magyar táncokat, énekeket, hogy átadhassa a táborozó anyáknak.

Mindenki más, akit itt nem említettem, bemutatkozhatott a gálaesten, amely idén is a Tábor záróakkordja volt.

Nem szóltam a rendhagyó Kőleves meséről sem, amely idén különleges elegye volt az év közbeni színpadi, illetve a megszokott tábori előadásnak. Erről azonban a Visszapillantás 2-ben fogok bővebben mesélni, fellebbentve néhány kulisszatitkot a mesével, illetve a levessel kapcsolatban.

Szóval hamarosan folytatjuk…

De TÉNYLEG!

Ifj. Timár Sándor

2009-09-07
Becsengettek!
Ez a hír sokaknak öröm, másoknak nem. Lassan a zöldségárusoknál a dinnyés ládák helyét elfoglalják a télálló burgonyákkal, hagymákkal teli zsákok, már akciós az alma és a szőlő. A városok bekötőútjain duplájára duzzad a forgalom, ennek örömére Budapesten új lendületet vesz az útfelújítási láz, s biztos, ami biztos, még egy forgalmas hidat is lezárnak.
koleves_01.jpg
Elkészült a kőleves
Igen, elkezdődött a 2009/10-es tanév. A nyári forróságban elcsendesedett iskolafalak közt megindult az élet. Sok „isis” örül a viszontlátásnak, az új felfedezéseknek, barátoknak, épp úgy, mint az ovisok. És bizony, ha új tanév kezdődik, megindul a Kolompos is! Tehát becsengettek!

Változások

A cím persze akár „Évforduló” is lehetne, hiszen közel egy éve, hogy „megállt az élet” itt a Kolompos együttes honlapján. De attól, hogy az idő „vasfoga” kitépett 11 hónapot internetes kalendáriumunkból, megkezdett történetünk az utóbbi írásunk szerint folyt tovább, sőt az események néhány esetben túl is haladták az ott leírtakat.

Itt van rögtön a „Tipegő-topogó Gyermekjátszó”, amelyet az elkövetkezendő néhány hónapban hiába is keresgélnek az érintettek, ugyanis Krisztina jelenleg egy még tipegni-topogni sem képes emberpalántát hordoz a szíve alatt, akinek az érkezése a napokban várható. Ebből nem nehéz kitalálni, ha lesz is hajlandósága annak az apróságnak előbújni erre a csúnyácska világra, azért az anyuka jelenlétére várnunk kell még egy ideig.

De ha már a „Tipegő-topogó”-ról esett szó, nem hagyhatjuk említés nélkül a Fonót sem, ahol idén tavaszig ez a gyermekjátszó előzte meg a Kolompos táncházakat. Nos, a jövőben ez Krisztina távol maradásán kívül azért sem lesz már így, mert mi sem leszünk már a Fonóban.

Döntésünk régóta érlelődött és ugyanaz a motiváció, mint a legtöbb esetben, amikor nem vették figyelembe a közönségünket, és azt akarták, hogy a következő program színpadtechnikai beállása okán mihamarabb „takarítsuk tisztára” a terepet, küldjük haza a vendégeinket.

Tudjuk, átérezzük, hogy leginkább a Dél-budaiakat ez kellemetlenül érinti, de némi vigasszal szolgálhatunk: ha nem is a szomszédban, és nem is kéthetente, de havi rendszerességgel lesz táncházunk a Millenárisban, ahova évek óta járunk koncertezni, jeles napozni, lemezbemutatózni, de állandó táncházunk még nem volt ezen a helyen. Most ősztől lesz, és azt az ígéretet kaptuk, hogy megfelelő érdeklődés esetén akár kéthetente is belecsaphatunk a húrokba. Mindemellett reménykedésre adhat okot az is a pórul járt „Fonó-látogatóknak”, hogy épp a múltkor írtunk a rákosligeti „Csekóról”, ahol sokévnyi szünet után indult újra a Kolompos táncház…Talán egyszer majd itt is…

Békás „újratöltve”

Ja, és ha már itt tarunk, egy újabb „visszatérés”!

Utolsó írásunkban szó esett egy új DVD-ről, amelyet a Békásmegyeri Közösségi Házban vettünk fel. Azért esett a választásunk erre a helyre, mert kb. 18 éve vagyunk-voltunk kapcsolatban ezzel az intézménnyel, így volt alkalmunk megismerni a hely adottságait. Hajdanában még a 100%-ban gyermekekből álló Kincső táncegyüttest kísértük (ma már az akkori gyerekek a saját gyermekeiket hozzák a táncházainkba), így gyakorta szerepeltünk a Közösségi Ház színpadán. Aztán, mivel sok óbudai óvodában is megfordultunk, reális igény mutatkozott egy rendszeres gyermektáncház iránt, s lőn… Hosszú évekig tartott az együttműködés, aminek egyszer csak vége szakadt- hogy most folytatódjon… Mert a tavalyi DVD felvétele során – köszönhetően a ház segítőkészségének, figyelmességének – igen jó munkakapcsolat alakult ki közöttük, s ennek a különös hozadéka lett a felkérés, majd az újrainduló gyermektáncház. Hát, hajrá!

A DVD-ről, illetve mi jöhet még?

No, és igen, újabb varázsszó is feltűnt itt az imént, a DVD! Ahogy ígértük, tavaly év vége felé meg is jelent „Jönnek a huszárok” címmel. Ha nem is tökéletes (a felvétel közben történt egy hangtechnikai „malőr”, amit nem tudtunk teljességgel kiküszöbölni), de szeretjük és büszkék vagyunk rá. És persze nem csak mi szeretjük, hanem azok is, akik látták már. Nekem például a kicsi lányaim mindig beöltöznek táncos ruhába és a végén mulatnak, közben meg örülnek, hogy „Ott van Apa!”… Sokan dicsérték, milyen fantasztikusak az animált grafikák, amelyek gyermekrajzokból készültek. A DVD ezen része nem csak a mi, hanem a felvételt készítő filmesek fantáziáját is megmozgatta, így nem kizárt, hogy egyszer majd napvilágot láthat az első „egész estés” animációs Kolompos DVD is.

Kőleves, vagy nem „kő”?

A távoli jövőből azonban most ugorjunk vissza a közeli múltba.

Szó esett legutóbb a Kőleves-mese színpadi változatáról. Én személy szerint ugyan a „főzős” mesét tartom a legnagyobb kihívásnak, hiszen onnantól, hogy „Hol volt, hol nem volt”, odáig, hogy „Itt a vége, fuss el véle” el kell készülnie kb. 200 adag „kőlevesnek”, és ha jó volt a mese, a levesnek sem szabad rossznak lennie! Ennek én vagyok a felelőse (a későbbiekben szándékozom erről is egy cikkféleségben megemlékezni), ami nem kis feladat. Most, a színpadi variációban azonban csakis a mese - a mesélés, a díszletek, a kellékek, a zene és a szereplők - vannak jelen a színpadon. Mivel ez egy friss produkció, és meglehetősen ritkán játsszuk, vagyis nem „rutinból” adjuk elő, rengeteg kedves pici baki, kedves pici esetlenség, sok új poén, vagyis IGAZI JÁTÉK van benne! Nekem ettől nagyon szerethető ez a mese, mert a közönséggel együtt dőlünk a kacagástól, ha valami ismeretlen helyzet áll elő. Nem mellesleg eddig nagy többségben olyan hihetetlenül jó „székely lány” illetve „Mátyás király” szereplőket fogtunk ki, hogy ők (ahogy szoktuk mondani) „vitték az előadást”, ahogy például Levente is sok esetben vitte a szót és a tüzet, sőt „játszott a tűzzel” mert „bejött a papírforma”! Ahogyan ugyanis tavalyi cikkünkben beharangoztuk, itt a zöldségektől a kolbászokon át a tűzig minden papírból készült.

Na, de ne szakadjunk még el a tűztől! Már volt itt kőleves ami tűzön fő, volt tűzről pattant székely leány, később, decemberben kigyúltak a gyertyák az adventi koszorúkon, a Karácsonyfákon s a csillagszórók hamvadó fénye mellett elbúcsúztunk a 2008. esztendőtől. A tűz azonban nem aludt ki, mert az év fordulója (Szilveszter) után néhány nappal már Szerencsen lobbant vagy parázslott fel újra attól függően, hogy malacpörzsölésről, kürtőskalács-sütésről, vagy finom, fűszeres olajban pácolt húsok grillezés útján történő megpuhításáról volt szó. Minderről majd a HAMAROSAN napvilágot látó „Visszapillantó” c. cikkben írunk…!

De tényleg!

Ifj. Timár Sándor

Folyt. köv.

2008-10-14
Évszakváltás 2.
Tipegő-topogó a Fonóban, új Kolompos DVD a láthatáron, ehető díszletek és Kőleves a színpadon, újra táncház a Csekóban. Eme „rejtjeles üzenet” őszi újdonságainkat hivatott dióhéjban összefoglalni. Eszerint hamarosan, egész pontosan október 25-étől kezdődően rendszeresen lesz Tipegő-Topogó gyermekjátszó a Fonóban Benedek Krisztina vezetésével.
varacska_1.jpg
Kolompos-vár
Ennek a programnak a gyökerei illetve az elnevezése a Kolompos táborokig nyúlik vissza. Ott minden reggel ez volt a nap nyitánya, és évek óta töretlen a népszerűsége a legkisebbeket és szüleiket mondókás-énekes, mozgásra csalogató foglalkozásnak. A tábori szabadtéri játékok hangulatát mostantól a Fonó Budai Zeneház falai közt eleveníthetik fel mindazok, akik a kéthetente esedékes Kolompos táncház előtt 16 órától ellátogatnak a Tipegő-Topogó gyermekjátszóba.

Jön, JÖN, JÖÖÖÖN!

Mint az az előző cikkünkből kiderült, idén nem ”stúdióztunk”, vagyis nem készült új CD, de ahogy tavaly sem hagytuk újdonság nélkül azokat, akik a koncerteken túl szeretnek otthon is látni-hallani bennünket, úgy idén sem lesz másképp, hiszen jön, Jön, JÖÖÖÖN a várva várt új Kolompos DVD, és vele együtt „Jönnek a huszárok”! Ez ugyanis új kiadványunk címadója, amiből sejteni lehet, hogy ez a mesejáték is szerepel a korongon sok más, számunkra kedves zenével, és, a nyári visszaemlékezésekben is megemlített, a magyar-madjar találkozón is bemutatott Csodaszarvas-legendával együtt.

A felvételek a Békásmegyeri Közösségi Házban készültek még március végén, és azóta is folynak a videó-vágási, hangkeverési, animációs és egyéb utómunkálatok. Mi is nagyon várjuk a végeredményt, ami egy komoly csapatmunka (mintegy másfél tucat szakember) gyümölcseként kerül majd a nagyérdemű elé nagyjából a „szokott” időben, november környékén.

„Kolompos revival” a Csekóban

Hol volt, hol nem volt – kezdődhetne ez a régi új Kolompos mese – volt egyszer egy táncházunk a fővárosi „végeken”, egész pontosan Rákosligeten, amely ugyan kicsit döcögősen indult, de néhány év alatt komoly érdeklődésre tett szert, elsősorban a kerületben, de voltak, akik messzebbről is eljöttek a Csekovszky Árpád Művelődési Házba, ahol kétheti rendszerességgel tartottunk jó kis mulatságokat gyerekeknek. Sőt, egy időben itt „üzemelt” az utóbbi másfél évtized egyetlen Kolompos felnőtt táncháza is, mely fénykorában 60-70 táncos lábú apát-anyát vonzott alkalmanként (azaz havonta). Aztán különböző okok miatt ez is és a Kolompos gyermek program is megszűnt. Sok levelet, telefont kaptunk ez ügyben, sokan pedig követtek bennünket más helyszínekre, illetve megmaradt a kapcsolatunk a környékbeli óvodákkal.

Azóta sok víz lefolyt a Rákoson és persze nem szakadtunk el teljesen sem a kerülettől, sem a „Csekótól”, mert évente egy-két alkalommal szerepeltünk a Ház szervezésében nagyobb rendezvényeken.

Most azonban valami más történt, mert idén ősztől havi szinten egyeztettünk táncház- időpontokat a Ház szervezőivel, így remélhetően sok olyan ismerős családdal találkozunk majd, ahol azóta kistesók születtek, illetve szeretettel várjuk azokat is, akiket még nem ismerünk, de bizonyára hamar összebarátkozunk („cikkzárta” utáni hír, hogy lezajlott az első két táncház és nagyon pozitív élményekkel hagytuk el a művelődési ház patinás épületét! Úgy gondoljuk, szép lesz a folytatás, mert végre összhang van a közönség, a vendéglátó intézmény és a zenekar közt. Reméljük mindannyiunk örömére ez így is marad!)

Ehető díszletek, kőleves papírból…

Elérkezett a szőlőszüret ideje, s azzal a jó hírrel kezdünk neki az őszi mulatságoknak, hogy az idei termés rendkívül ízletes és bőséges a gazdák szerint! Persze az érett fürtök csak akkor menekülnek meg a torkos madarak elől, ha elénekeljük a szőlőőrző dalunkat és eljátsszuk a seregélyes játékunkat. Utána indulhatunk is képzelt puttonyunkkal a szüretre, és némely előadásunk végén meg is kóstolhatják a gyerkőcök a „szóló szőlőt” és a mosolygó almákat, amelyek mindaddig a műsor díszleteként szolgálnak.

Ezzel azonban még nem ér véget az ínycsiklandó mesék sora, mert idén ősszel először színházi körülmények közt is bemutatjuk a Kolompos Táborban nagy sikert aratott Kőleves mesét. Azt előre eláruljuk, főként azok kedvéért, akik nyáron a valóságban is megízlelhették az 50 literes „kőlevesfőző-üst” tartalmát, hogy sajnos a gasztronómiai élményt a színpadon nem tudjuk feleleveníteni. Viszont lesz a mesében obsitos katona, zsugori öregasszony, Mátyás király, székely ember, székely leány és lesz kő is, meg bogrács is állvánnyal, papírzöldséggel papírkolbásszal és papírtűzzel. Ha pedig a végén hiányozna az igazi leves, már most megígérem, hogy elkövetkezendő cikkünkben felfedem a Kőleves-főzés fortélyait, leírom a receptjét, sőt, elárulok néhány kulisszatitkot is, például, miként készül a „kibővített” tábori mennyiség, mely évről évre maradéktalanul elfogy.

Jó étvágyat és jó szórakozást kívánunk minden kedves látogatónknak!

-ts-

2008-09-22
Évszakváltás 1.
„Itt van az ősz, itt van újra…” – ezzel a Petőfi verssel indult a tanév másodikos leányunk iskolájában. Mi pedig a szeptember elejét, mint nyárutót zenével, tánccal, mókával, kacagással fogadtuk, és nem lesz ez másképp ezen túl sem. De mielőtt belefognék egy nagyszabású őszi programsorolóba, hadd térjek vissza egy pár gondolat erejéig a forróságba, vagyis a nyárba.
kurultaj_2.jpg
Tóth Edina - Kurultaj
Nekünk ez az évszak a sokszínűségével hoz sok élményt, sok új barátot és feltöltődést, ennek alapján három jól elkülöníthető szakaszra tudjuk osztani:

 

Az első, amelyik elkezdődik már május elején és tart június közepéig, mint valami nagy, kalandos-kacskaringós országjáró robogás (majálissal, pünkösdi királyné-választással, Gyermeknappal, évzáró ünnepségekkel megannyi helyszínen). Utána hirtelen nekiveselkedéssel már afféle „hegymászókként” egy hosszú, sokszor fáradságos előkészület után szinte lendületből jutunk fel a Kolompos évad csúcsára a szerencsi Családi Táborba. Erről a nyolcnapos örömünnepről előző írásunk ad rövid összegzést, bár a szavak erejével nehéz lefesteni azokat az élményeket, amelyek ott érik a táborlakókat (beleértve önmagunkat is).

 

Nos, miután bejártuk a színpompás síkságot majd kitűztük a lobogónkat az aranyló csúcson, elérkezik a nyár második fázisa, a megérdemelt pihenés ideje. Viccesen azt is írhatnám, hogy szinte újra felfedezzük a családtagjainkat, akiket évközben sokszor alig látunk, de most, nyár közepén csak róluk szól minden. Igaz, ilyenkor is, a felszín alatt azért tovább gomolyognak a történések, s bár nem évközbeni aktivitással, de csendesen és feltartóztathatatlanul folynak a szervezői munkálatok. Idén sem történt ez másképp, főleg, ami a Kolompos együttes új kiadványának előkészületeit illeti (erről cikkünk hamarosan olvasható folytatásában fogunk bővebben beazámolni).

 

Szóval, ki-ki a saját tempója és érdeklődése szerint múlatta a nyári napokat. Közben meghitt családi eseményeknek (esküvő, keresztelő) is tanúi lehettünk, és még fel sem eszméltünk, már elérkezett a harmadik szakasz, az augusztus, ami idén kicsit más volt, mit ezelőtt. Eddig jobbára azzal töltöttük a nyár végét, hogy lemezt készítettünk valami kies stúdióban, vagy Borsai vagy Konorót mesterrel, idén viszont a néma falak és a vájt fülű hangmérnökök helyett különböző városok színpadain bírtuk „szóra” hangszereinket és énekszóra a közönségünket. Felemelő érzés volt szembesülni azzal, hogy több ezer kilométert kitevő augusztusi kalandozásunk során Balatonszárszótól kezdve Gávavencsellőn keresztül Szatmárnémetiig mindenütt ismerősként fogadták és befogadták muzsikáinkat, és velünk énekeltek, játszottak táncoltak kicsik és nagyok.

 

A sok érdekes, földrajzilag egymástól távol eső helyszín közül egyet mindenképp szeretnék kiemelni, már csak azon érintettség okán is, hogy e cikk íróját épp úgy, mint a Kolompos többi tagját élénken foglalkoztatja a magyarság eredete, kultúrája, múltja, egyben jelene, jövője is. Teszem mindezt azért is, mert a magyar tömegtájékoztatás méltatlanul kevés hírt adott egy páratlan kezdeményezésről, a II. Kurultaj („magyar-madjar”) találkozóról.

 

Mi az a Kurultaj?

 

A szó kazak nyelven törzsi gyűlést jelent, amit a Kazakisztán Torgaj-vidékén élő „madjar” törzs tagjai a XIX. század óta először 2007-ben tartottak Kazakföld Saga városában, ahol a madjarok teljesen tisztában vannak a magyar-madjar rokonsággal, így természetes, hogy az első Kurultajon jelen volt egy magyarországi (nem hivatalos, inkább kulturális, hagyományőrző) küldöttség. Idén Kunszentmiklós-Bösztörpusztán volt a folytatás, ahova meghívták a magyar szervezők a madjarok képviselőit is, emellett több mint ezerfőnyi hagyományőrző lovas, harcos, íjász, zenész, táncos tartott színpompás, megindító és lenyűgöző bemutatót három napon keresztül a Kurultajon megforduló 40-70 ezer (!) látogatónak. Ez az óriási érdeklődés azért is figyelemre méltó, mert mint említettem, a hivatalos magyar sajtó alig emlékezett meg erről a lélekemelő találkozóról, és ennek előzményeként egy-két médiumtól eltekintve nem is propagálták ezt a maga nemében egyedülálló, de reményeink szerint folytatásra termett eseményt. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Magyarok Világszövetségén kívül nem állt a Kurultaj mögé egyetlen politikai szervezet sem, így az teljesen tiszta maradt a szó erkölcsi és fizikai értelmében is.). Utóbbi megjegyzést alátámasztandó (és nem zárójelben), hogy a szervezők elmondása szerint a három napos rendezvény során összesen négy műanyagpalacknak nem akadt gondos gazdája (aki elballagott volna a sűrűn „installált” szemétgyűjtők egyikéhez), így a területet letaposott-lelegelt, de ezrednyi ló által megtrágyázott, porhanyósított állapotban hagyták hátra az esemény résztvevői. Elgondolkoztam: bár így lenne ez az egész országban, így vigyáznánk egymásra és a bennünket körülvevő világra – és nem csak három napig… Magunk részéről a Csodaszarvas mesével járultunk hozzá az ünnepi hangulathoz, s ezt azért merem ily szerénytelenül megfogalmazni, mert szívet melengető kritikával a tarsolyunkban vettünk búcsút a Kurultajtól; egy szervező jegyezte meg csontropogtató kézszorítások közepette, hogy bizony, ha minden hétvégén eljutnánk a legeldugottabb falvakba is ezzel a műsorral, nem lenne baj a mai fiatalság identitástudatával. Mi is hasonlóképp gondoljuk, és örülünk, hogy ezzel a „megidézéssel” újabb értelmet, megerősítést kapott a Csodaszarvas-legenda térbeli és időbeli végtelensége, és máig ható üzenete. (Bővebben itt lehet olvasni a Kurultajról: kurultaj).

 

Ezt a cikket hamarosan folytatjuk, méghozzá „ínycsiklandó” hírekkel, melyek közt szerepel a színpadon készülő Kőleves (recepttel!), szó esik ehető díszletekről, valamint beszámolunk ősszel megjelenő új kiadványunkról, és egy visszatérésről!

 

-ts-

2008-06-17

Az ötödik Kolompos tábor előtt számvetésre, visszaemlékezésre sarkall az ötös szám. Nem mintha olyan nagy jubileum lenne, vagy olyan nagy eredmény, hogy még öt év múlva létezik valami… bár ki tudja?! De mégis, nekünk különös érzés belegondolni, hogy amiről nemrég még csak ábrándoztunk, tervezgettük - egyszerre csak az ötödik előtt állunk. Íme az Ötödik Kolompos Családi Tábor.

Aki ott volt az indulásnál, és még nem nőttek ki a csemeték a táborból, (szerintünk nem lehet kinőni belőle) láthatta a változást, a fejlődést is. A kezdeti viszonylag kis létszámú közösségből hamar nagytáborrá gyarapodtunk.

Négyszáz-négyszázötven résztvevőt ellátni szellemi és testi táplálékkal nem kis feladat, de a Kolompos Családi Tábor sikere mutatja, hogy bírjuk a munkát. Igyekszünk most is mindent megtenni annak érdekében, hogy kicsik is, nagyok is jól érezzék magukat ez alatt a „hosszú” hét alatt.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb változása a Rákóczi-vár belső udvarának birtokba vétele volt. Köszönjük a szerencsiek rugalmasságát!

A Pöcök Egyesület tagjai díszítik, szépítik számunkra – bár ez nem jó kifejezés, mert önmagában is gyönyörű a vár és várbelső – inkább alakítják, talán kicsit elvarázsolják – főképp a gyerekek örömére. Ide kapcsolódik a délelőtti és koradélutáni táncos foglalkozások áthelyezése is a kollégiumi ebédlőből a várbéli hajdani lóistálló (ma a művelődési ház színházterme) vastag falai közé. Itt nagyobb a hely, és az ódon falak némi enyhülést adnak a nagy melegben.

Folytatva a változások felsorolását, íme három olyan program, amely iránt töretlen az érdeklődés: a Zenetanoda, a Festőtanoda és Benedek Krisztina vezette énektanítás. Ennek kapcsán jegyeznénk meg, hogy nagyon-nagyon örülünk annak, hogy a felnőtt táborlakók egyre inkább szeretnének jobban elmélyedni hagyományaink gyönyörű világában. Kezdetben számunkra nagy kérdés volt: hogyan tudjuk majd a felnőtteket szórakoztatni? Tetszeni fog nekik a „hagyományőrzés” ilyen formája, nem tekintik majd unalmasnak? Az évek pont az ellenkezőjét bizonyították.

Siklósi Krisztián hegedűs és Zimber Ferenc cimbalmos barátunk immáron második táborban segít nekünk, Kolomposoknak a muzsikálásban, a jó hangulat megteremtésében. Akik ismerik már őket, már szinte el sem tudják elképzelni a Kolompos tábort nélkülük. Akik nem ismerik, azoknak lesz lehetőségük a kilenc nap alatt megcsodálni tehetségüket, muzsikáló kedvüket.

Hidán Csaba tanár úr idén a Mátyás-korabeli világot mutatja meg nekünk. A Bodrog Néptáncegyüttes igazi, jelmezes, fergeteges táncbemutatót tart, Gyebnár László folytatja tánctanítását kicsiknek és nagyoknak. A Levendulaszínház vásári mókával szórakoztat bennünket, a kézművesek pedig az első pillanattól kezdve készen állnak arra, hogy ezer érdekes dolgot mutassanak és tanítsanak.

Az eltelt öt év – hisz az első tábor szervezése, az első lépések bizony már több is, mint öt évvel ezelőtt kezdődtek – sok-sok változása mellett, változatlan a helyi szervezők szeretete, kedvessége. Ezt a régi táborosok már számtalanszor megtapasztalhatták, az újak pedig rövidesen megismerik. Csider Andor igazgató úr, Margó, Zsuzsi, Julika, a konyhás nénik és a többiek olyan pluszt adnak a tábor hangulatához, amit sok nagyvárosi már rég elfelejtett, vagy nem is ismert soha – az önzetlen vendégszeretetet.

Reméljük, mi Kolomposok is meg tudjuk mutatni, hogy bár sok mindenben mi is változunk, vannak olyan alapok, amelyekben változatlanok az elképzeléseink. Az elhivatottság, gyermekszeretet, hagyomány- és hazaszeretet.

Kolompos együttes

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu