2011-01-17
HUSZADIK!
Már ugyan január közepén is túl vagyunk, mi azonban sok ismerőssel, családdal csak most találkozunk, ezért Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves barátunknak, gyermekeknek, szülőknek és pedagógusoknak! Talán sokan most irigyelnek bennünket, mert a hosszú év végi hajrá után mi még egy kicsit hátradőlhettünk, és most egy hosszabbat szusszanva vághatunk neki a 2011. (jubileumi!) évnek.
kol_1997.jpg
Kolompos - XX. századi emlék
Amikor fordul az esztendő az emberek nagy része valamiféle számadást készít, mi történt tavaly, vajon mi lesz idén, mi lesz jobb, könnyebb, mi lesz esetleg nehezebb. A családosok olthatatlan vágyat éreznek ilyenkor, hogy végignézzék az elmúlt hónapok során készült fotókat, filmfelvételeket, hogy mennyit nőttek, gyarapodtak a csemeték. Van ahol idén majd az ovi- vagy az iskolakezdés okoz izgalmakat, hova vigyük, kire bízzuk, kiben bízzunk, kitől (mitől) óvjuk legféltettebb kincsünket? Másutt pedig már a hajdani kamaszkori nagy kérdések reinkarnálódnak, s türemkednek elő múltunk rejtekeiből, sokszor ijesztő víziókat vetítve elménk mozivásznára, felidézve saját múltbéli huncutságainkat… Ilyenkor bizony rádöbbenünk: saját kicsinek hitt fiunk, lányunk már nem is olyan kicsi! Megint mások a pályaválasztás nyomasztó gondjait kóstolgatják, s vannak, akik már őszülő halántékukat masszírozva töprengenek „félfelnőtt” utódukkal egy generációs hasadék szélén állva, hogy is kellene elindulni az önállóság útján. Így vagy úgy, gyermekeink nevelése, növelése – alapesetben – a szülői gondolkodás (és gondoskodás) alfája és ómegája, a mi esetünkben pedig egy hivatás, vagy még inkább küldetés. Ami miatt ezt fontosnak tartom megemlíteni az nem más, mint egy statisztikailag is kimutatható tény, miszerint az imént megemlített korosztályokból elvileg bárki (vagyis a mai csecsemőktől az egyetemistákig) részt vehetett Kolompos előadáson óvodásként, kisiskolásként az elmúlt 19 (!) esztendőben!

Bizony, a címben szereplő „huszadik” arra utal, hogy idén megkezdtük a 20. évadot, amit idén is a legkisebbek illetve a családok szolgálatában fogunk eltölteni. Most következhetne, hogy mennyi műsor, mennyi helyszín, mennyi látogató, stb. Ehelyett január első napjaiban megfordítottam a gondolatmenetet, vagyis feltettem magamban egy olyan – amúgy borzasztóan rosszul csengő – kérdést, hogy „mi lett volna, ha…”
…Ha 1990 decemberében nem kapunk meghívást egynémely egri óvodába, hogy tartsunk ovis táncházat 45-50 percben? (Talán most nem is írnám ezt a cikket.) De kaptunk és elvállaltuk, azzal az apró szakmai ellenvetéssel, hogy ennyi ideig tánccal lekötni ekkora gyerekeket valószínű nem lehet, ezért a Karácsonyhoz kapcsolódó szokásokról is meséltünk, karácsonyi énekeket is tanítottunk.
S mi lett volna, ha a decemberi műsor sikerén felbuzdulva nem hívtak volna meg újra januárban is, (amikor már nem lehetett decemberi ünnepekről mesélni, ezért aztán hamar felkészültünk az újévi népszokásokból, vagyis lett egy vadonatúj műsorunk!)?
S mi lett volna, ha ez nem ismétlődik meg ezután hónapról hónapra, míg tart az iskolai esztendő, s nem alakul ki hamar egy egész évre szóló műsorarzenál, s nem ébredünk rá, hogy egy lámpást kaptunk a kezünkbe, hogy valami pislákoló fényt mutassunk az akkoriban tanácstalanul botorkáló szülőknek, pedagógusoknak? Mert a gyermekekkel nem volt gond, ők csak táplálták a mi lámpásunk fényét!

Hát, akkor talán nem találkoztunk volna az elmúlt 19 év során több százezer gyermekkel, szülővel, pedagógussal, és az óvodákban ismeretlen lenne a Kolompos név. Számos családban (10-20 ezerben) sosem szólna Kolompos CD a levelezőrendszerünkön keresztül nem kommunikálnánk közel 7000 családdal, nem lett volna tucatnyi helyszínen több éven keresztül rendszeres Kolompos gyermek táncház, sok száz helyszínen sok ezer Kolompos Mulatság és nem lett volna eddig hét szerencsi Kolompos tábor sem. Valószínű akkor kicsit más lenne a zenei repertoárunk, talán még mindig kísérnénk táncegyütteseket, gyakorta turnéznánk külhonban, és más körökben forognánk. Ezek alapján azt is feltételezem néhány család sem jöhetett volna létre, ha nem kezdünk el gyermekeknek muzsikálni (csak a Kolompos együttesen belül kettő ilyenről tudok!), és néhány ember pályája is másképp alakul, ha nem jön szembe a Kolompos…

1. Ha van hely, ahol nem keltene túl nagy feltűnést a Kolompos hiánya, az a médiák világa, ahol szinte alig van nyoma a csapat majd két évtizedes töretlen népszerűségének, egyáltalán annak, hogy létezünk. Pedig sok mindent elkövettünk, hogy minimálisan annyi figyelmet kapjunk, mint egy ezredik ismeretlen celeb ölebe, de mindhiába! Igaz, nem voltak, nincsenek botrányaink, nem balhézunk, nem trágárkodunk, nem élünk feltűnően, nem tesszük közszemlére a magánéletünket, sőt, mondhatni hétköznapi emberek vagyunk. Talán ez a baj, nem tudjuk. Talán a következő 10 vagy 20 év erre is választ ad. Voltak ugyan reményt keltő momentumok, mint mondjuk a 90-es évek elején forgatott „Homokvár” c. interaktív gyermekműsor az akkori (családi csatornának induló) TV2-n, ahol a népzene „észrevétlen” képernyőre csempészése mellett a zenekar életében először igazi versmegzenésítés is született. Fecske Csabával való ismeretségünk is innen datálódik. Ezen kívül csak kósza riportok, egy-egy elcsípett jelenet valamelyik műsorunkból, néhány rádiós beszélgetés és egy-két koncert, ami színesíti a „médiával” való amúgy eléggé fekete-fehér, vagy inkább halványszürke kapcsolatunkat. Természetesen kivételt képez ez alól (ezért is hagytam utoljára) a Minimax gyermekcsatornával való több éves együttműködésünk, aminek köszönhetően a kicsinyeknek legalább valami apró emlékük, fogalmuk képződött azokról a mókás emberekről, akik magukat Kolompos együttesnek nevezik, s akik magyar népzenét muzsikálnak. Sebaj, aki akar, megtalál bennünket vagy élőben, vagy a lemezeinken vagy az interneten (sőt, idén szeretnénk több alkalommal is közkinccsé tenni a weboldalunkon olyan réges-régi emlékeket, kalandos történeteket, utazásokat, statisztikákat, pillanatképeket a Kolompos együttes múltjából, amelyeket sehol máshol nem lehet ez idő szerint fellelni).

És itt most újévi elmerengéseimet a „Mi lett volna ha” és a „Mi nem lett volna ha” kategóriában ezennel ünnepélyesen abba is hagyom, mert közben rájöttem, mi így is, úgy is predesztinálva voltunk erre a küldetésre, és ha nem ott és akkor, 1990-ben Egerben, akkor máshol, később, de eldőlt volna: nekünk ez a dolgunk az életben! Ezzel a tudattal vágunk hát neki a 20. Kolompos évadnak, annak reményében, hogy még sokáig lesz erőnk és hitünk akár fehér hajú (vagy hajatlan) nagypapaként is adni, átadni, őrizni közös kincseinket.

Boldog Új Esztendőt!

-T.S.-

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu