2013-04-14
2013 a külhoni magyar kisiskolások éve
„Tavaszi szél vizet áraszt”- csendül fel gyakorta koncertjeinken ez a kedves párosító ének, amely akár az elmúlt hetek időjárásának ékes szavú sommázása is lehetne, mert bizony sok helyütt a víz az úr.
 
 

Idén bennünket is messzi helyekre elfújt-elfúj ez a tavaszi légáramlat, mégpedig annak okán, hogy 2013. a külhoni magyar kisiskolások éve. Ezen alkalomból Magyarország Kormánya, pontosabban a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága 23 határon túli településre szervezett zenés-táncos-játékos foglalkozásokat a helyi magyar nyelvű oktatási intézmények részvételével. A projekt célja, hogy a szórványban illetve nagyobb közösségekben élő magyarság ne veszítse el nyelvét, identitását, aminek az alapfeltétele a gyermekek családon belüli nyelv-és kultúraápolásán túl a magyar nyelvű oktatási intézmények preferálása óvoda- illetve iskolaválasztás során.
Nem mellesleg ezek a speciális intézmények akkor maradnak fenntarthatóak, ha folyamatos a gyermek-utánpótlás, mert mára szerencsére a politikai feltételek is kedvezőek és szomszédaink méltányosan kezelik a kisebbségi tanintézmények ügyét szerte a Kárpát-medencében. Ennek ellenére sajnos sok kisebbségben élő család dönt úgy, hogy lemond erről a jogáról és lehetőségéről, és „többségi” óvodába, iskolába adja be a gyermekét, gondolván, felnőttként úgy jobban boldogul.
Pedig ma már egyre több érv szól amellett, miért is jó, ha egy gyermek anyanyelvi oktatásban vesz részt. Egyrészről biztonsággal elsajátítja a többségi nyelvet is, másrészről párhuzamosan megismeri mindkét nép nyelvét, kultúráját, hagyományait, szokásrendszerét,ráadásul intenzív kapcsolata és kötődése lesz az anyanemzethez, ami későbbi boldogulásában is fontos tényező lehet.

Természetesen mi „kívülállóként” nem ismerhetjük a szülői döntések pontos hátterét, s végső soron ők a felelősek gyermekük, gyermekeik jövőjéért. Ugyanakkor az kétségtelen, hogy idegen nyelvi környezetben a gyermek identitása erodálódik, s ha például az adott ország iskolájában az adott ország nyelvén tanulja az adott ország nyelvét, irodalmát, történelmét, később az adott ország nyelvén intézi közügyeit, egy soron következő népszámláláson már nem biztos, hogy magyarnak fogja vallani magát. Az identitással együtt pedig veszni fog a nyelv, a kötődés, a múlt, és minden, amitől az ő szüleik, nagyszüleik még büszkén magyarnak vallották magukat, sokszor dacolva a rájuk ellenségként, idegenként tekintő „új hazával”. Pedig a mai gyerekek is büszkék lehetnek eleikre, a ránk hagyott örökségükre, és azt is tudniuk kell, hogy ahol élnek, az ugyan ma szerb, horvát, szlovén, szlovák, ukrán, vagy román terület, de 100 esztendeje és annak előtte ezer esztendeje az mind magyar vidék volt.

A városokban az ódon épületek közt magyar szó hallatszott, a fogadókban, éttermekben magyar nóta szólt, a kávéházakban magyar írók, költők vetették papírra világmegváltó gondolataikat, s a hivatalokban magyarul intézték az emberek ügyes-bajos dolgaikat. Az utak felett összeboruló vén fasorokat magyar kéz ültette épp úgy, mint a kertekben pompázó számtalan féle-fajta gyümölcsfákat, s aratás után magyar imával köszönték meg a Teremtőnek az éltet adó gabonát, s szüret után a bornak valót. Az iskolában magyarul tanulták a betűvetést, a számtant, mértant, irodalmat, nyelvtant, történelmet, később az egyéb tudományokat, s ha valaki szűkebb hazáján kívül óhajtott szerencsét próbálni, bizony az ország egyik szegletétől a másikig vándorolhatott akár ezer kilométert is, s még mindig magyar földön járt. S ha már a kor elhaladt felette, vagy gyógyításra szorult, magyar doktornak mondhatta el az ő nyelvén a panaszait, s ha végképp mennie kellett, mert földi pályája véget ért, koporsójára magyar rög hullott.

Vajon mit érzékel ezekből egy gyermek, aki jó esetben még magyarul gondolkozik, számol, álmodik, de a közéletben – iskolában, sportoláskor, vásárláskor, vagy épp a játszótéren - már más nyelven kommunikál. Mert egy nyiladozó elmének minden új, és mindent befogad, így hát miénk, felnőtteké a felelősség, hogy az a kicsi ember megőrzi-e magyarságát, vagy sem. Ebben van nagy jelentősége egy óvodai vagy egy iskolai közösségnek, ahol megismer, megtanul, felfedez, mindezt az ősei nyelvén. De ezen túl az óvodai- iskolai közösség a családokat is közelebb hozza egymáshoz, ami főleg a szórvány magyarság köreiben hatalmas érték. Végül, de nem utolsó sorban olyanok ezek a külhoni intézmények, mint valami mai modern végvárak. Ha ezek elvesznek, mindannyian veszítünk, hiszen az ott még élő nyelvjárások, máshol már nem ismert szavak, kifejezések, szokások, zenék, táncok össznemzeti értékek, melyeket kötelességünk megóvni.

Lassan negyed százada, hogy ezt nem csak így gondoljuk, hanem minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy cselekvő részesei is lehessünk ennek az értékmentésnek és továbbadásnak, ezért különös megtiszteltetésnek és eddigi szakmai munkánk magas szinteken történő elismerésének tartjuk ezt a mostani felkérést, melynek a legnagyobb örömmel teszünk eleget. Végül, hogy ne csak a saját szemszögünkből láttassuk elkötelezettségünket e nemes ügy iránt, szeretném idecitálni Berky Angelika, felvidéki pedagógus barátunk Facebook oldalunkon közzétett megjegyzését: „Kedves Kolomposok, nagyon örülök, hogy részesei vagytok a "2013 Külhoni Magyar Kisiskolák Éve" programnak. Már nyolc éve, hogy először nálunk jártatok az óvodai beiratkozási ünnepségünkön, azt követően mindig barátként tértetek vissza, nem volt közömbös számotokra a külhoni magyarság sorsa, amiért azóta is hálásak vagyunk és amiért nagy-nagy köszönet.”

Mi is köszönjük ezeket a gondolatokat, s reméljük, ahogy a peredi huszártoborzós játékunk nyomán sokan csatlakoztak a magyar óvoda „seregéhez”, úgy ez a mostani, kárpát-medencei „misszió”, melynek mi, kolomposok is részei lehetünk, hozzájárul ahhoz, hogy a külhoni magyar iskolák padjai is megteljenek.

Utazásainkról hamarosan bővebben is beszámolunk, addig is a legfrissebbeket a Facebook oldalunkon közzétesszük!

 

Timár Sándor – Kolompos

az ukrán-magyar határ közelében…

2013-03-12
Márciusi ifjak
"Szent Gergely doktornak" napján, nemzeti ünnepünkhöz közeledvén számos gondolat igyekszik elsőbbséget szerezni magának, hogy figyelmünket olyan előttünk járókra vesse, akik életükkel példát mutattak, cselekedeteikkel történelmet írtak.
 
 

A krónikás leginkább két olyan helyzetet ismer, ami megnehezíti az életét: ha túl sok a mondanivalója, avagy ha nincs neki. Mert a krónikás figyeli a világ rezdüléseit, s egy végtelenül hömpölygő folyamat részeseként igyekszik közvetíteni, vagy épp formálni azt. A fenti bevezetés is sejteti, hogy a még törékeny, de már pezsdülni vagy még inkább pezsdíteni szándékozó tavasz első hónapjában idén számos jeles nap és esemény és megemlékezni való akad a Nőnaptól Húsvétig. Ezek közül kettő igen szeretett és megbecsült darabja a Kolompos repertoárnak, s bizony a közös bennük az, hogy mindkettő ifjú emberekről, ifjú emberekhez szól.
Történelmi és naptári időrendben is a Gergely-járás kívánkozik előre, s az sem titok, hogy ez a zeneszámunk már rég nagykorú, mert valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején született! Magának a néphagyománynak az alapjaihoz viszont már közel 1200 esztendőt kell visszaugranunk az időben, ugyanis Kr.u. 830-ban rendelte el IV. Gergely pápa neves elődjének, I. Szent Gergelynek az iskolai ünneplését. A megemlékezést a "nép pápájának" is nevezett Gergely halálának napján, március 12-én tartották.

Szent Gergelyt a keresztény egyház egyik legkiemelkedőbb vezetőjeként tartják számon. Tehetős arisztokrata családba született, szülei a legjobb iskolákba járatták, értett a kereskedelemhez, közigazgatáshoz, pénzügyekhez, tanult jogot, s jártas volt a retorikában, dialektikában. Ifjú éveiben megismerkedett a Szentírással, amely egész életpályáját meghatározta. Igaz, csak 14 évet töltött a keresztény egyház élén, de egy teljes életre való munkásságot vállalt magára, amit sikerrel véghez is vitt. Vezetése alatt megerősítette Róma és a keresztény egyház pozícióit egy olyan viharos korban, amikor a hajdani Római Birodalom romjain barbár törzsek és a rivális Bizánc marakodtak, s amikor természeti csapások, járványok és éhínség tizedelte a lakosságot. Örökölt vagyonát szétosztotta a szegények közt, ő maga pedig a lehető legpuritánabb módon élt. Megreformálta a közigazgatást, ezzel együtt az egyházi birtokokat szigorú ellenőrzés alá vette, így a 400 ezer km²-nyi terület (ez négy Magyarországnyi!) gazdasági hozadéka onnantól a kincstárat gyarapította.
Számtalan teológiai tanulmányt, levelet írt, megváltoztatta az addig hivatalos miserendet és összegyűjtötte, rendszerezte majd a liturgia részévé tette a jellegzetes egyházi dalokat, zsoltárokat, melyeket neve után gregorián énekeknek neveztek el. A nép jótevőjeként tisztelt pápa számos nevelési célzatú írásművet hagyott hátra, így kora egyik legolvasottabb szerzője, később pedig az iskolák a tanítók, diákok, zenészek és kántorok egyik védőszentje, patrónusa lett. Neve napján (március 12.) kezdődött a tavaszi félév az iskolákban, és ezzel együtt indult meg a munka a szántóföldeken.
Gergely patrónus tiszteletére a diákok jelmezekbe (püspök és két káplán) öltözve jártak házról házra mendikálni (énekelve, kántálva adományt gyűjteni). A Gergely napi rekordáció (megemlékezés) egyszersmind diáktoborzó esemény is volt, s minél több adomány, illetve diák lett a gyűjtés eredménye, annál biztosabb lett a tanító javadalmazása, az iskola fenntarthatósága. Sokan kaptak így elemi képzést, hogy a rátermettebbek olyan helyeken folytathassák tanulmányaikat, mint Sárospatak, Debrecen, Nagyszombat, Buda, Pest, Pozsony, Pécs.
A Gergely napi alakoskodás egész Európában ismert volt, nálunk Erdélytől Zaláig népszerűségnek örvendett, a Dunántúlon és Palócföldön a közelmúltig élő szokás volt, újabban pedig hagyományként újratanulják a gyerekek az óvodákban, iskolákban.

Most azonban nézzünk utána már egy következő kornak és korosztálynak, melyet történelmi értelemben is márciusi ifjakként ismerünk. Ők azok, akik utcák, terek névtábláiról, közintézmények pecsétjeiről köszönnek vissza szerte a Kárpát-medencében, nap mint nap (Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Tompa Mihály, Arany János, Irinyi József, hogy épp csak a belvárosiakat említsem). Ők azok, akiknek cselekedeteiről, történelmi szerepéről, könyvtárnyi emlékezet gyűlt már össze, melyből egy-egy vékonyka szelet a tankönyvekbe is belekerül. Ők azok, akik koruknál fogva híján voltak a félelemnek, akik baráti társaságként egymást túlvállalva, túllicitálva igyekeztek a halhatatlanság felé. Többségük irodalmár volt, akik kávéházakban, és a szerkesztőségekben adták tovább a híreket egymásnak, s tervezgették az eseményeket, melyek aztán önálló életre keltek. Hasonlatos ez a mai kommunikációhoz, csak ma minden sokkal gyorsabb, és sokkal manipulálhatóbb, beleértve az ifjúságot is. Megpróbáltam párhuzamokat keresni az egyetemfoglaló huszonévesek a Parlament előtt tomboló tizenévesek és azok közt, akik (Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Tompa Mihály, Arany János, Irinyi József, hogy épp csak a belvárosiakat említsem) az utcanév táblákról némi iróniával mosolyogtak le rájuk.
A gimnazistákról egyébként azok az ovisok ötlöttek eszembe, akik bűbájos színfoltjai műsorainknak. Jelentkeznek szerepelni, aztán állnak a fényben, és láthatóan fogalmuk sincs, hol vannak, mi zajlik körülöttük, mit kellene csinálni, de aztán elgardírozzuk őket, s közben a közönség, a szülők, óvónők jól szórakoznak. Ezeknek a szerencsétlen, tudatlan középiskolásoknak vajon jól szórakoznak a szülei? Tudják egyáltalán, hogy a csemetéjük az iskolapad helyett a Parlament előtt vagy a Lánchíd közepén ücsörög? S ők, ők vajon tudják-e mi ellen tiltakoznak, s hogy kiknek az érdekeit szolgálják? Vagy csak a balhé a fontos?

Mert 165 éve a márciusi ifjak egy olyan forradalmi eseménysorozat részeként indultak el a pesti utcákon, mely folyamat végigdübörgött egész Európán, és több helyütt visszafordíthatatlan változásokat hozott, példának okáért hazánkban is. Az 1848-as pesti tavasz gyújtóbombája az a néhány tucat fiatalember volt, akik ha egész pontosan nem is tudhatták, de minden bizonnyal sejtették, hogy "a forradalom nem játék", és bizony a márciusi ifjak közül sokan nem ágyban, párnák közt haltak meg, hanem ott maradtak ifjú hősökként a csatamezőkön, akik egy élhetőbb hazáért adták oda a legtöbbet, amit ember adhat, az életüket. Amikor rájuk gondolunk, amikor őket ünnepeljük, csak azt üzenhetem apaként, s magyar emberként a mostani gyerekeknek: fiúk, lányok, hideg a flaszter, menjetek haza, ne piszkítsátok be divatos ruháitokat és a márciusi ifjak emlékét. Inkább emlékezzetek együtt csendesen, őszintén, tisztelettel.

Méltóságteljes ünnepet kívánok!

 

 

Timár Sándor

2013-02-13
Farsang, vagy karnevál?
Elmúlt farsang, itt hagyott,
A lányoknak bút hagyott.
De énnékem nem hagyott,
Mert én most is víg vagyok.
 
 
Ma, 2013. február 13-án a keresztény emberek nagy része egy kicsit megcsendesedett, magába szállt, s nem csak azért, mert az egyházfő, XVI. Benedek pápa épp a napokban jelentette be távozását a Vatikán éléről, hanem mert ma veszi kezdetét az idei nagyböjt. Sokan ma fogadalmat tettek, hogy miről mondanak le a következő negyven napban, hogy lelkileg, akaratukban megerősödve várják a Feltámadás ünnepét.

Azonban még mielőtt belemerülnénk a nagyböjtbe, pillantsunk vissza az elmúlt pár hétre, az idén szokatlanul rövid farsangi időszakra. Mert van még egy kevés a hideg, havas, fagyos télből, ami ugyanakkor elhozta (sőt, a tegnapi húshagyó keddel el is vitte) farsang havát, a bálok idejét, amit régen, de akár még 60-70 éve is nehezen lehetett elképzelni nyikorgó hó és csikorgó hideg nélkül, tekintve, hogy a vidéki sáros utak egyébként alig voltak járhatók. Ilyenkor azonban szánra lehetett ülni és sokszor a befagyott patak, tó is segítette, közelebb hozta egymáshoz a bálozni készülő fiatalokat. Mert bizony régen ezt a Vízkereszttől Hamvazószerdáig tartó néhány hetet várták egész évben az ifjú hölgyek és urak, falun, városon, kunyhókban, palotákban egyaránt, mert ilyenkor lehetett párt választani, ismerkedni, és ilyenkor tartották a legtöbb lakodalmat is!

A farsangi maskarás ünnepségek, karneválok története az ókorig, sőt, eredete az őskorig nyúlik vissza. Már kezdetleges, pattintott szerszámokkal felfegyverzett őseink is használtak álcázásként állatbőrt, szarvakat, hogy megtévesszék az elejteni kívánt vadat, hogy álcázzák magukat. A sikeres vadászat után aztán szakrális ünnepség keretében elevenítették fel a zsákmányszerzés emlékezetes pillanatait. Sok helyütt áldozati ünnepeket is tartottak, megköszönve isteneiknek az elejtett vadat, melytől a létük függött. Sok természeti népnél még a modern korban is megfigyeltek hasonló rituálékat. Ez a fajta alakoskodás, álarc mögé bújás a farsang egyik legérdekesebb motívuma, amikor az emberek (akár kicsik, akár nagyok) mások "bőrébe" bújva kipróbálhatnak új élethelyzeteket. Ez a fajta átalakulás segítette át a régmúlt embereit a sötét tél nyomasztó napjain, amikor a fényre vágyva, az elmúlástól félve, szabad utat engedtek életösztöneiknek és a maskarák leple alatt ettek-ittak, táncoltak-mulattak, duhajkodtak-bujálkodtak.
Bizony, ma már nem tudjuk, milyen lehet hónapokig a hideg és a sötétség nyomasztó fogságában élni, mert a technika számos vívmánya varázsol fényt és meleget a hétköznapjainkba is. Talán úgy lehet ezt elképzelni, mint amikor áramszünet van, és átláthatatlan feketévé válnak az utcák, a házak, és hosszú idő, meg némi csillagfény szükséges az embernek, amíg valamelyest képes lesz tájékozódni.

A történelmi korokat szemlélve látható, hogy valóban, a tél és a sötétség beállta ösztönösen a Fény keresésére sarkallta az embereket. Nem véletlen, hogy a téli napforduló idején születik a Megváltó, és december 25-re teszik a perzsa Mithrász világra jöttét is. Erre az időpontra esik továbbá Ozirisz (Egyiptom), Nimród (Mezopotámia), és Jupiter (Róma) ünnepe, később a keresztény Karácsony és a zsidó Hanuka, vagy a hajdani germán Yule illetve az afro-amerikai Kwanzaa. A rómaiaknál is a téli napfordulóval vette kezdetét a földművelők istenének, Szaturnusznak a tiszteletére rendezett Szaturnália ünnep. Az először december 17-én tartott, majd folyamatosan bővülő, végül egyhetes ünnep alatt minden korlátozást feloldottak, még a rabszolgák is viselkedhettek szabadként, sőt, akár úrként is. Az emberek apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak (tiltott volt a drága holmi), melyek értékét a körítés tette igazán naggyá (volt például, hogy egy pár csipetnyi fűszert szolgák hada vitt el a szomszédnak). Engedett volt továbbá az amúgy tiltott kockajáték, és álló hétig folyt a bor, roskadoztak az asztalok a finomságoktól, amiből mindenki kedvére ehetett és féktelen tombolással készültek a hosszú sötétségre.
Azt gondolhatnánk, hogy ezen parttalan, élvhajhász tivornyázásoknak a kereszténység egy csapásra véget vetett, de nem így történt. Sok "pogány", más kifejezéssel "nem keresztény" rítus a tiltások ellenére megmaradt, az egyház összesen annyit tudott tenni, hogy megtöltötte liturgikus tartalommal, vagyis kénytelen-kelletlen tudomásul vette ezen szokások és az emberi lélek túlélési szándékait. Így aztán a Szaturnália szép lassan betagozódott a keresztény évbe, s Európa-szerte Festus Fatuorum (Bolondok ünnepe) néven élt tovább. Ezeken a zajos, néha a tébolyig felfokozott ünnepeken az adott társadalom groteszk lenyomataként rendes egyházi szertartás közepette királyt illetve pápát választottak pompás udvartartással, és egy apró szépséghibával: a kockavetéssel kisorsolt királyt ugyanis az ünnepség végén, a böjt kezdete előtt feláldozták. Victor Hugo érzékletesen ír erről a Notre Dame-i toronyőr című alkotásában, ahol a "Púpost" vagyis Quasimodot választják a bolondok pápájává.

A Festus Fatuorum a böjt előtti napokban zajlott, ugyanúgy, mint a Szaturnáliák középkori utódaként ismert karneválok, melyek Itália területén voltak igen népszerűek. Maga a szó "karnevál" magyarra fordítása kétféle olvasatban is ismeretes. Egyik feltevés szerint a "carne vale", "ég veled hús" jelentés utal a Húshagyó keddre, illetve az azt követő nagyböjtre. Más értelmezés szerint a "Carrus navalis" "hajókocsi", még a pogány Dionüszosz ünnepekből maradt vissza, ugyanis egy hajó formájú, étellel-itallal bőségesen megrakott guruló szerkezet jelképezte a bőséget és a termékenységet. Ez a hagyomány folytatódott Rómában a február 15-én megrendezett Lupercalia-ünnepen, ahol ezt a bizonyos kocsit álarcos tömeg kísérte tánccal, zeneszóval.

Velencében már a köztársaság megalakulása idején (697) is nagy érdeklődésre tettek szert a lóversenyek, állatviadalok, álarcos felvonulások. 1094-ben Vitale Falier, dózse vezetése idején kelt az az írásos feljegyzés, amely szerint az adriai köztársaság fényes tengeri győzelmeit népünnepéllyel tette emlékezetessé. Később, a Medici család uralkodása idején már komoly hagyományok és törvények szabályozták a karneváli forgatag menetét, az öltözködést, maszk- és fegyverviselést. A XVIII. században Velence elnyeri a megtisztelő "farsangok városa" címet, és ekkor Európa nemesei százával utaznak az Adria gyöngyszemére mulatni, kaszinózni, színházi előadást nézni. Így tett Ferenc József is 1869-ben, amikor inkognitóban részt vett a karneválon. A történelem viharai nem kímélték a hajdan tengeri hatalomként tündöklő városállamot, és a hanyatlás a karneválokat is egy időre magával rántotta, így évszázados szünet után 1980-tól él újra ez a hagyomány. Mindeközben velencei mintára a karneválok elterjedtek az egész Mediterráneumban. Spanyolország több városában és szigetén (Cadiz, Tarragona, Solsona, Kanári-szigetek), Portugáliában (Lisszabon, Madeira, Lazarim), Franciaországban (Nizza, Párizs), és még számos helyen. Európa más területein is dívott ez az ősi téltemető mulatság Rijekától Baselig, Mohácstól Münchenig, Villachtól Kölnig. A farsangi időszakot a brit szigeteken a "Pancake Day", vagyis a palacsintasütő nap zárja, mely hagyomány aztán a világszerte gyarmatosító angol telepesekkel elkerült olyan messzi országokba, mint a mai Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland, Fülöp szigetek.

Magyarországon Mátyás király, illetve a reneszánsz idején honosodott meg a tél végi maskarázás a főúri körökben itáliai hatásra "karnevál" néven. A városi (többségében németajkú) polgárság illetve a falun élők közt bajor-osztrák hatásra terjedt el. Az elnevezés gyökere – "vaschang" – is bajor-osztrák eredetű, első írásos említése 1283-ból való, s mivel a szokás a középkortól minden egyházi tiltakozás ellenére igen népszerűvé vált, a társadalom alsóbb rétegeiben a farsang elnevezés honosodott meg szemben az arisztokrata karnevállal.
A farsang a népéletben a Karácsony után a legváltozatosabb, legkülönfélébb szokásokat felvonultató ünnepségsorozat. Sok elemét "nyugati importból" szerezték be, mint például a kereszténység előtti időkből való véráldozatokat megjelenítő, de a művelt Európában sokáig igen népszerű kakasütés, tikverőzés vagy gunárnyakszakítás. Ezek részletezésétől eltekintenék, de a Négy Mancs talán körbejárhatná ezt a témát szűkebb pátriárkájában, Ausztriában, Németországban, ahonnan ezek a hagyományok származnak… Ezt egyébként Bridgitte Bardot meg is tette 2000-ben Csurgónagymartonon (mire egy időre be is tiltották a kakasütést), ezzel világhírt szerezve a somogyi falunak és a hagyománynak is.

Jellemző mozzanata a farsangi játékoknak az álarcos, jelmezes alakoskodás, amihez sok esetben valamiféle kis dramatikus játék tartozik. A magyar néprajzosok még ötven-hetven évvel ezelőtt is szinte bárhova bökhettek a Kárpát-medence térképére, jó eséllyel találtak szinte mindenhol farsangi szokásokat, télűző, termékenységvarázsló, jósló rítusokat, melyekhez koronként, nemenként más-más játék, hagyomány tartozott. A legények sok esetben állatokat utánoztak (kecskét, lovat, medvét, gólyát), vásári komédiákat rögtönöztek. A Csallóközben maskarás fiatalok, a dőrék (más felvidéki falvakban a bakkuszjárók) házról házra jártak adományt gyűjteni, s "mellékesen" megcsipkedték a lányokat, korommal kenték be a szobák falát illetve az utcán, házakban lévőket, hogy elűzzék a gonosz szellemeket. Sok helyütt tréfás lakodalmat, halottsiratót tartottak, az Alföldön pedig betyárjátékot adtak elő.
A farsangi játékok két különleges példája a rabvágás, ahol – szintén külső, európai mintára – a bírói ítélkezést jelenítik meg, illetve az Udvarhely megyében és Gyergyóban a II. világháborúig oly népszerű moralizáló népi dramatikus játék a dúsgazdagolás. Utóbbi szintén határainkon túlról érkezett s középkori eredetű (az ismeretlen szerző Comico-Tragoedia című műve 1646-ban keletkezett), és a bibliai Lázár illetve a mulatozó Gazdag ember példázata, melynek során a Gazdag a pokolba kerül.

A sort még hosszasan lehetne folytatni, mert a telet már nagyon száműzni kívánó falusi emberek ezernyi módozatát eszelték ki az adománygyűjtésnek, a fiatalok az ismerkedések, udvarlásnak, lányos házba való bejutásnak. Az összes közös megmozdulásnak a tréfa, vidámság, a játék és az élet újra indulása, szeretete volt a közös jellemzője. A különböző korú férfitársaságok esténként a kocsmában fogyasztották el amit napközben kaptak, s a leányok a fonóban, táncházban várták, hogy a napközbeni évődés, ismerkedés után a legények megforgassák őket, akik közül a szerencsésebbek kitűzhették kalapjukra a kiválasztott leánytól kapott bokrétát.
A bálok farsangvasárnapig tartottak. Az utána következő hétfőn az asszonyok még mulathattak egy utolsót az asszonyfarsangon, ehettek és ihattak kedvükre, egyes helyeken pedig este még macskabált is tartottak.
Húshagyó kedden előkerültek az utolsó megmaradt sonkák, kolbászok is a kamrákból, de ilyenkor már nem volt helye hangoskodásnak, már csak Cibere és Konc viadala volt hátra.

Mert a végére még maradt egy nagyon érdekes dramatikus játék, mely szintén fellelhető Európa-szerte, s amelyet már a XVI. századtól feljegyeztek magyarországi krónikások. Ez pedig a böjtöt képviselő Cibere vajda és a zaftos, húsos étkek megtestesítője, Konc király párviadalát mutatja be, méghozzá két részletben. Vízkeresztkor Konc király diadalmaskodik, s ezzel kezdetét veszi a farsang. Ám húshagyó kedden Cibere vajda mégis felülkerekedik Konc királyon, s másnap, hamvazószerdán (idén épp a mai napon, február 13-án) kezdetét veszi a negyven napos nagyböjt.

Végezetül az étkekről még röviden annyit, hogy a téli disznóvágások csemegéi nagyjából február végéig tartottak ki. Előbb a hurkafélék, a kocsonya, disznósajt került az asztalokra, később a füstölt húsok, sonka, kolbász, szalonna, illetve a tepertő. Tipikus farsangvasárnapi étel a tyúkhúsleves és a töltött káposzta, de ilyenkor már a böjt előhírnökeként ciberelevest is tálaltak. Ma a legjellegzetesebb farsangi ételnek a fánkot tartjuk (szalagos, vagy csöröge) de régebben rétest is sütöttek, s úgy tartották, ha jól nyúlik a tészta, bőséges lesz a termés, szerencsés lesz az év. A farsangi fánknak is mágikus erőt tulajdonítottak, az első sütésből félretettek néhányat, amikor pedig megszáradt porrá zúzták, s a beteg állatoknak adtak belőle.

De vajon mi történt azzal a sok finomsággal, amit nem tudtak elfogyasztani hamvazószerda előtt? A bölcs nép erre is talált megoldást, amelynek a neve torkos- vagy zabáló csütörtök - ami épp hamvazószerda után következik -, amikor is egy napra megszakad a böjt, hogy a rengeteg jó falat ne vesszen kárba, mert ahogy a népi regula tartotta: "Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon".

Nos, én ezzel a bölcsességgel kívánok a tovább farsangozóknak jó mulatást, a böjtölőknek pedig erőt, kitartást és testi-lelki megtisztulást!

 

 

Timár Sándor - Kolompos

Sajnos nem sikerült belefoglalni a címbe azt a sokféle érzést, ami rendhagyó módon, két héttel utolsó írásom óta most kikívánkozik belőlem, mivel két történet kavarodik bennem, bennünk - az egyik fehér, a másik fekete.

Ebből azonban nem szürkeség lesz, hanem két érzés válik külön: az egyik a befogadás, a másik az eltaszítás érzése. Angol krimiken nevelkedett olvasóink kétségbeesettségét szeretném enyhíteni azzal, hogy a történet első fele nincs szoros kapcsolatban a másikkal, sem időben, sem térben csupán egy közös vonást vélhetünk felfedezni, miszerint mindkét esetben a Kolompos együttes a cselekmények főhőse, vagy "elszenvedője".

A cím is egy kicsi magyarázatra szorul, hiszen már harmadszor bukkan fel ez a "világ vége-motívum", ami most egy újabb jelentéssel bővül, ha az érthetőség kedvéért megtoldjuk a címet, s ebből így lesz "Túl a schengeni világ végén". Bizony, olyan helyen jártunk január 12-én, ahol még soha! Közösen kutattuk az emlékeket, s volt is egy közeli találat, miszerint a kilencvenes évek elején az akkori Csepel Táncegyüttes utánpótlás-csoportjával Helsinkibe utaztunk, mégpedig vonattal és komppal, így volt alkalmunk megtapasztalni, milyen az, amikor egy egész vasúti szerelvényt "átkonvertálnak" az akkor már bomlófélben lévő Szovjetunió kötöttpályás rendszerére, vagyis több órás procedúra árán a vonat egy másfajta futóművet kapott, alkalmazkodva a szovjet vasút szélesebb nyomtávjához.
Ekkor jártunk először az akkor még szovjet fennhatóság alatt álló Kárpátalján, ami viszont nem volt több egy kötelezően lehúzott redőnyös éjszakai átutazásnál (ami folytatódott a balti államoknál, ahol épp hadi helyzet volt, ugyanis akkor "dúlt" a csendes forradalom a Baltikumban).

Idén ilyesmiről szó sem volt, mégis azért érezhető volt a "másmilyenség": útlevél, útlevélvizsgálat, várakozás, mogorva, fegyveres határőrök, vámosok, pecsételések. Ettől eltekintve a határ túloldalán megszűnt a feszültség, s vígan szlalomoztunk a havas úton a 30-40 éves Ladák, s egy-két "újszagú" japán terepjáró társaságában!
Mert az külön emelte a 2013. év első előadásának a fényét, hogy a műsor helyszíne valamivel több mint 300 kilométerre volt az otthonunktól. Eleinte kissé párás időben, később szikrázó, havas, mínusz 10 fokos verőfényben róttuk a kilométereket, míg a beregi tájakon már a hó volt az úr.

Aztán megérkeztünk Beregszászra ahova a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületétől kaptunk meghívást, s legnagyobb meglepetésünkre még a parkolóban kéregető cigánygyerekek is csodálatos beregi tájszólással, választékos magyar nyelven koldultak.
A beregszászi magyar főkonzulátus fővédnöksége alatt zajló családi nap záróeseményeként szerepeltünk az épp teljes felújítás alatt álló II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola igen impozáns épülettömbjének Gross Arnold termében, ami zsúfolásig megtelt a helyi, illetve a közeli településekről érkezett magyar gyerekekkel, szülőkkel, nevelőkkel.
A hangulat és a fogadtatás azokra az időkre emlékeztettek bennünket, amikor első ízben kerültünk ki Erdélybe, Felvidékre, Délvidékre, s ott elképzelhetetlenül nagy szeretettel vettek körül bennünket. Bizony, itt is azt éreztük, hogy felforrósodik a levegő, s az amúgy ismeretlen közönség ismerősként szeret bennünket, együtt harsogjuk, zengjük a dalokat, együtt éljük át a Varázslást, Regölést és a Vadászatot, mely nekünk is egy spirituális beteljesülés, és a végén pedig egy emberként hömpölyög a táncoló közönség az érdeklődéshez mérten kissé alulméretezett főiskolai díszteremben…

Köszönjük Beregszász, köszönjük Beregszásziak, köszönjük Konzul Úr ezt a csodálatos élményt! Nem tudom kívánhattunk volna magunknak ennél szebb, forróbb, magyarabb évkezdést!?

S most az ünnepből és Schengenen túlról térjünk vissza a fekete-szürke hétköznapi valóságba. Rendkívüli híradásunk kevésbé örvendetes második fele egy XVI. kerületi intézményhez kötődik, ahol bizony a kilencvenes évek közepén, amikor először kinyitottuk a hangszertokunkat egy félreeső kis kuckóban, a Nagyteremben még a szovjet Vöröshadsereg árnyképei lebegtek, s Erzsébetligeten vörös csillagból több volt, mint elfogadható illemhelyből.
Sebaj, elkezdtük a kisteremben havonta egyszer, aztán átkerültünk az aulába, de a Nagyteremtől ódzkodtunk, mondván, egy akkora - hogyan is fogalmazta egy bennünket ócsároló nagytekintélyű kritikusunk…? Ja, igen: "kultúrhodályban" - elvesznénk mi is a közönség is és a bensőséges hangulat is.

Aztán a helyi evolúciós folyamatoknak köszönhetően az intézmény és környéke levetette viseltes katonazubbonyát és vidám tavaszi színekben újult meg. Közben igazgatók jöttek, mentek, s volt, amelyik mindenképp szabadulni szeretett volna tőlünk, hogy saját embereit a helyünkre tehesse. Ő már nincs ott, mi még igen. Aztán sorra nőttük ki a kisebb helyiségeket, a 10-12 fős kezdeti látogatottság után szép lassan ideszoktak a környékbeli családok s néhány éve végül mégis a Nagyteremben kötöttünk ki. A sikerre való tekintettel már jó ideje kéthetente csapunk a húrok közé, és a budapesti gyermektáncházak átlag 30-50 fős látogatottságához képest Erzsébetligeten stabilan 100 fő feletti a jegyvásárlók száma, de volt már olyan farsangi mulatság is, ahol kb. négyszázan voltunk, s ma már rendszeresen jönnek távolabbi kerületekből illetve az agglomerációból is családok!

Most azonban egy olyan kényszerállapottal kell szembesülnünk, melyben az intézmény kénytelen prioritást és helyet biztosítani olyan hétvégi (szombat esti-éjszakai) rendezvényeknek, báloknak, amelyek anyagi fedezetet biztosítanak zavartalan működéséhez, cserébe azonban fel kell áldoznia a vasárnap délelőttök egy részét. Ezért holnaptól, január 27-étől havonta egyszer találkozunk a Kolompos táncházban (ne tévesszen meg senkit, hogy a Kulturliget.hu programajánló plakátján gyerekkoncert szerepel!).
A döntést vegyes érzelmekkel fogadtuk, mert önmagában az még nem lenne baj, ha felszabadulna egy vasárnap délelőttünk, s mi is egy kicsit élhetnénk a "nem-Kolompos" famíliák rendezett hétvégi életét. Vagyis szívesen elmennénk a gyermekeinkkel színházba, állatkertbe, vadasparkba, családi misére, a rokonokhoz, vagy szimplán csak lógatnánk otthon a lábunkat. Sőt, az sem kizárt, hogy ezekre a megüresedett vasárnapokra elvállalhatnánk egyéb fellépéseket "piaci áron", mert amúgy Erzsébetligeten a régi kapcsolatra és a rendszerességre való tekintettel nagyon baráti tiszteletdíjért muzsikálunk.

Mégis, könnyen előfordulhat, hogy ez lesz az első, de jelentős lépés majd másfél évtizedes múltra visszatekintő táncházunk leépítéséhez. Mert ez a döntés épp a gyerekeknek és rajtuk keresztül az idelátogató családoknak okoz csalódást, s épp rájuk nincs tekintettel. Azokra a kicsi emberekre, akiknek a két hét is meglehetősen hosszú idő volt két Kolompos mulatság között, de azt be lehetett osztani úgy, hogy pl. "egyik héten megyünk Nagyiékhoz, másik hétvégén Kolomposra". S ez még egy felfogható időintervallum az idő fogalmával és a számok világával épp ismerkedő apróságoknak is, akik abban mérik a napok múlását a következő eseményig, hogy mennyit kell még aludni. Azt nem fogják érteni, hogy a következő Kolompos táncházig harmincat kell aludni. Nekik az egy örökkévalóság, egy hónap alatt teljesen megváltozik a természet, egy hónap alatt leérik a cseresznye, a meggy, az eper, egy hónap alatt egy újszülött kistesó másfélszer akkorára nő, egy kisiskolás egy csomó betűt, számot megtanul, apának meg, ha nem borotválkozik, hatalmas szakálla nő. S ha valami közbejön – betegség, családi esemény – s kimarad egy újabb hónap, addigra már csak pislákoló emlékei maradnak csak, milyen jó is volt együtt táncikálni a többi gyerkőccel, családdal, s együtt énekelni Leventével meg a többi kolompossal.

Ezzel együtt igyekszünk tolerálni az Erzsébetligeti Színházban kialakult helyzetet, mert reméljük, hogy senkinek sem érdeke szélnek ereszteni a "jövő közönségét", és sikerül valami jó, vagy ennél jobb megoldást találni a belátható jövőben. Addig kérjük minden család megértését és türelmét, illetve javasoljuk, látogassanak el más helyszínekre is ahol fellépünk, hogy kárpótolhassuk a gyerekeket, egy jót énekeljünk, táncoljunk, s hogy az Új Esztendőben is "vígan legyünk"!

 

 

Timár Sándor - Kolompos együttes

 

2012-04-02
Nyári Kolompos tábor
IX. Kolompos Családi Tábor – Szerencs, 2012. Június 25-Július 1.

Tábori díj Kollégiumban vagy Diákszállón: 30.000 Ft
Tábori díj a várbéli Diákhotel szállással: 36.000 Ft
Étkezési díj - Egész adag (reggeli-ebéd-vacsora): 14.000 Ft
Étkezési díj – Fél adag (reggeli-ebéd-vacsora): 9.000 Ft

tabor_12.jpg
Kőleves mese
Kedves Olvasó, kedves Érdeklődő!

FIGYELEM! ÁPRILIS 11-ÉN MÓDOSÍTOTTUK A RÖVIDEBB TARTÓZKODÁSKOR ESEDÉKES NAPIJEGY ÁRÁT!

Az alábbi, nyári táborunkról szóló írásban azokat az információkat foglaltuk össze - már-már szárazon, nem a lélekre, hanem a gondolatokra hatva-, melyek megkönnyítik a döntést a jelentkezés előtt.

Idén megkurtítottuk a tábor hosszát, nem kilenc napos, csak hét napos lesz. Igyekeztünk „pénztárca barát” árakat varázsolni. Ebben nagy segítségünkre volt a szerencsiek rugalmassága, a helyi vezetők megértése.

Az étkezéseknél – ahogy eddig is volt – nem gyermek és felnőtt adagokat, hanem Egész és Fél adagot állapítottunk meg.

A Részvételi díj két részből áll, a Tábori díjból - ez tartalmazza a szállás és egyéb költségeket, valamint az Étkezési díjból - ami a napi háromszori étkezést tartalmazza

Tábori díj Kollégiumban vagy Diákszállón: 30.000 Ft
Tábori díj a várbéli Diákhotel szállással: 36.000 Ft
Étkezési díj - Egész adag (reggeli-ebéd-vacsora): 14.000 Ft
Étkezési díj – Fél adag (reggeli-ebéd-vacsora): 9.000 Ft
Lehetséges variációk:
Kollégium vagy Diákszálló + Egész adag: 44.000 Ft
Kollégium vagy Diákszálló + Fél adag: 39.000 Ft
Várbéli Diákhotel + Egész adag: 50.000 Ft
Várbéli Diákhotel + Fél adag: 45.000 Ft
Két éves korig a tábor ingyenes, amennyiben nem igényeltek a csemetének ágyat és étkezést!
Nagycsaládos kedvezmény: három gyermek után gyerekenként (teljes időtartamú tábori részvétel esetén) 5.000.-Ft.
Egyéb variációk: Ha valaki nem igényel szállást, vagy étkezést.

Rövidebb tartózkodás esetén a látogatóknak a NAPIJEGY ára (szállás nélkül):
1 napra: 3.000 Ft/fő, étkezéssel (ebéd és vacsora) 5.000 Ft/fő
2 napra: 6.000 Ft/fő, étkezéssel (ebéd és vacsora) 10.000 Ft/fő
3 napra: 8.000 Ft/fő, étkezéssel (ebéd és vacsora) 14.000 Ft/fő
4 napra: 10.000 Ft/fő, étkezéssel (ebéd és vacsora) 18.000 Ft/fő
NAPIJEGY váltása esetén a nagycsaládos kedvezmény három vagy több gyermek után gyermekenként 500.-Ft/nap.

Néhány szó a szállásokról.
Minden család külön szobát kap. Három nagyobb lehetőség van.
1. Kollégium – (összesen 30 szoba) Bár ez a legkisebb komfortfokozatú szállástípus (közös – külön lányok, külön fiúk – mosdó, WC., zuhanyozó), mégis nagyon sokan szeretik a régi táborosok közül, mert központi helyen van. Itt az étkezde, és sok alternatív program is idekötődik, a várfestéstől az „éjféli mulatozáson” keresztül a „Kőleves mese” előadásig
2. Diákszálló – (összesen 16 szoba) Nagyon közel van a Kollégiumhoz, egy utca választja csak el. Itt, vagy önálló fürdőszobával, vagy két szobához tartozó fürdőszobával rendelkeznek a szállások.
3. Diákhotel – (összesen 23 szoba) A régi Huszárvár szálloda igényesen felújított utóda. Minden szobához van külön fürdőszoba, WC. 6-8 percre van a Kollégiumtól (kicsi gyerekekkel 10-15 percre). Előnye a komfortfokozata és a gyönyörű történelmi környezet, hisz a Rákóczi Várban található, valamint a kézműves foglalkozásokhoz és a táncos rendezvények való közelsége.
4. Egyéb lehetőségek – Magánszállások, panziók, illetve, ha valaki nem kér szállást.

FONTOS! A KOLLÉGIUMBAN ÉS A DIÁKSZÁLLÓN VANNAK NAGYOBB FÉRŐHELYŰ SZOBÁK. A HUSZÁRVÁR SZÁLLÁSON CSAK 2-3 ÁGYASAK! A SZOBÁK LEFOGLALÁSA JELENTKEZÉSI SORRENDBEN TÖRTÉNIK.

Program ízelítő:

Tipegő-topogó - A legkisebbeknek szól minden reggel Benedek Krisztina és Dezső Piroska játékos-muzsikálós-énekes, baba-mama-papa foglalkozása.
Felnőtt tánctanítás - Anyák, apák, nagymamák, nagypapák ismerkedhetnek a néptáncok alaplépéseivel.
Várfestés - Minden évben kifestjük a kollégium hátsó udvarán készített „gyerek-várunkat”. Ez idén sem marad el!
Kiscsikó tánctanoda - Tánctanítás elsősorban kisiskolásoknak, illetve mindazoknak, akik kiscsikónak érzik magukat.
Kézműveskedés és Festőtanoda - Jung Rita, Tamás Emese és Szentgáli Varga Szilárd délelőtt-délután várják a kicsiket és nagyokat kézműveskedésre, festegetésre, ügyeskedésre.
Zenetanoda: Ismerkedünk a hangszerekkel – hegedűvel, csellóval, ütőgardonnal.
Énektanítás: Benedek Krisztina „zenés énekórája”.

Mindezen kívül lesz esti mulatság a Rákóczi Várban néha finom meglepetéssel, vagy tábortüzes mulatság a Kollégiumban, néha diavetítés Gyurival, remélhetőleg pancsolás a kollégium udvarán, közkívánatra kürtőskalács-sütés, esténként villanyfényes focimeccs a műfüves pályán, kétnaponta éjszakai mulatság muzsikával, borocskával, házilag füstölt finom falatokkal. Lesz még Kolompos koncert, Kőleves mese igazi kondérral, igazi krumplival, igazi kővel, igazi kőleves vacsorával.
Szeretettel várnak bennünket a Szerencs városában néhány éve átadott uszodában és a Wellness fürdőben.
(Apáknak és fiúknak: a foci Európa-bajnokság két elődöntőjét június 27-én és 28-án este óriás kivetítőn nézve lehet végigszurkolni.)

Üdvözlettel: Kolompos együttes

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefonos infó: +36 1 221 0483 +36 70 5628069 ● +36 30 9415598

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu