Már csak háromszázötvenvalamennyit kell aludni...
A táborban készült képeket nézegetem, és érzem, a hangulat, a támogató közösségben való lét, a zene és az alkotás felemelő ereje nem enged. Pedig már csütörtök van. Múlhatna a hatás, de nem. Az együttes nagyszerűségén túl szeretem az embereket, akiket a Kolompos csapata maga köré vonz. Sokfélék vagyunk, több országból érkezünk, különböző korúak és képességűek a gyerekeink, eltérőek a történeteink, de itt a totális jelenben Szerencsen egy teljes hétig csak mi vagyunk mindezektől függetlenül.
Szól a zene mindenhol, minden sarokból, lehetetlen nem ráhangolódni. A gyerekek, csapatotul rohangálnak fel és alá, órákra tűnnek el, mégis nyugodt vagyok, hisz mindenki figyel mindenkire. A szabadság és a biztonság különleges egyvelege ez itt évről évre. Egy ismert, elismert és megunhatatlan kézzel szőtt valóságbuborék ez a tábor a modern, rohanó világban, ahová mi a fiaimmal minden évben eljövünk. A tavalyi két nyarat a vírus keresztbe húzta, de mind pont onnan folytattuk, ahol abbahagytuk.
Hazajöttünk már. Ilyenkor egy hétig teljes hangerővel szól itthon a Kolompos zenéje, ezt nem lehet csak úgy hirtelen abbahagyni. Elnézést, kedves szomszédok!
A srácok mindenen zenélnek, ami csak a kezük ügyébe kerül. Fütyülnek, énekelnek, zsonglőrködnek és fúrnak-faragnak. Most épp hajót. Azért azt kérték, kössünk rá egy kötelet és én fogjam a végét a parton, mikor először kipróbálják majd. Biztos, ami biztos.
Fogni fogom, eskü. Soha ilyen fontos feladatot még nem kaptam az életben.
Köszönöm a Kolompos Együttesnek, hogy évtizedek óta töretlenül vallja, hiszi és minden résztvevőjét emlékezteti, alkotó emberek vagyunk, hogy visz minket a népzene szárnyán és hogy évről-évre ad nekünk egy hét közösségi, kétkezi, valóságos szívélményt.
Zenélünk, táncolunk, építünk és dudorászunk a következő találkozóig és tovább!
Már csak háromszázötvenvalamennyit kell aludni a következőig...
2022. július 7.
Sárvári Töttős Györgyi
