Zombor után Temerinben is telt ház fogadta a magyarországi, autentikus magyar népzenét játszó Kolompos együttest. A helyi színházteremben a temerini, szenttamási, tiszakálmánfalvi és pirosi gyerekek hangosan dúdolták az ismert dallamokat.
A Kolompos együttes 1988-ban alakult, 1990-től kezdve muzsikálnak gyermekeknek, óvodákban, iskolákban, gyermektáncházakban ismertetik meg a kicsikkel a népzene, néptánc és népszokások alapjait. Vajdaságba is ezért érkezett az öttagú zenekar, ahol most a decemberi ünnepkört helyezték előtérbe, mondja Nagy Zoltán, az együttes vezetője.
– Az együttessel egyidőben már megszületett az a gondolat, hogy a decemberi ünnepkörről is mutassunk meg a gyerekeknek sok mindent, a régi szokásokat, a falubeli játékokat. Legfőképp három dolgot emelünk ki ilyenkor decemberben, a kotyolás, amikor megvarázsolják a gyerekek a faluban a tyúkokat, hogy tojjanak több tojást (ez ma nem fért bele a programba), megmutatjuk a Luca széke készítést, a Luca boszorkázós játékunkat, eljátszuk a betlehemes játékot is, ami nagyon vidám. Noha az eredeti szöveget megtartottuk, egy kicsit mai, hiszen a mai gyerekeket kell szórakoztatnunk. Nem az a célunk, hogy valamit bemutassunk, mint a múzeumban, hanem, hogy ott éljék át ők is azt az élményt, hogy nevessenek, szórakozzanak – fejtette ki.
– Az egyik legfontosabb az, hogy szeressük a gyerekeket, másrészt pedig, hogy szeressük azt, amit csinálunk. Mi a népzenét nagyon szeretjük. Ez az alap, és ha ez a kettő megvan, utána már csak meg kell tanulni, hogy hogyan próbáljuk továbbadni a gyerekeknek, hogyan lehet velük megszerettetni. Nem a mi bemutatónk a fő cél, a mosolygás és a tapsok learatás, az a cél, hogy ők ezeket a régi-régi zenéket, játékokat, dalokat és táncokat szeressék meg, valahol a szívükben legyen benn, és ha később hallják, ne utasítsák el, hanem fogadják magukba. Mi mindannyian népzenészek vagyunk és a fellépések során a régen is használatos hangszereket szólaltatjuk meg, mint például az ütőgordont, a furulyát, a hegedűt, a brácsát, a bőgőt, a citerát – tette hozzá a zenekar vezetője.
Barna György a hegedűt szólaltatja meg a fellépéseken, és mint mondja, különösen jó érzés a vajdasági közönségnek játszani: – Itt a Délvidéken, és ugyanez elmondható a felvidéki és az erdélyi közönségre is, közelebb éltek a természethez, a lelki dolgokhoz, ahhoz, hogy egymás szemébe nézzünk, és nem a kütyüt figyeljük. Le tudjuk olvasni egymás arcáról az érzelmeket, itt ezt még nem felejtették el. Óriási élet van itt a fiatalokban, és ez borzasztó nagy kincs. Ez Budepestről azonban nem minden esetben mondható el – hangsúlyozta.
A temerini és a zombori koncertet a Magyar Nemzeti Tanács a belgrádi Balassi Intézet – Collegium Hungaricum, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezte meg.
Ádám Csilla
http://www.vajma.info/cikk/kultura/11544/Kolompos-koncert-Temerinben.html
2016. december 1. [21:18]
Kapcsolódó tudósítás:
Ünnepre hangoló gyerekműsor Zomborban a Kolompos együttessel
Értékteremtésből és hagyományőrzésből jeles - A Kolompos együttes előadásán jártunk
2016-03-19
Forrás: http://www.igenelet.hu/cikkek/ertekteremtesbol-es-hagyomanyorzesbol-jeles--akolomposegyutteseloadasan-jartunk
Szilvási-Kassai Eszter írása az IgenÉLET portálról!
Szilvási-Kassai Eszter
2016-01-05
Különleges, jubileumi évadot kezdtünk meg 2015. decemberében: negyed százada, 1990-ben először muzsikáltunk kimondottan gyermek közönség előtt nagyjából fél tucat egri óvodában. Ezen alkalomból most megállunk egy sóhajtásnyi időre, visszagondolunk az elmúlt 25 esztendőre, fejet hajtunk azok előtt, akik részesei voltak ennek a nagyszerű folyamatnak, de már nem lehetnek közöttünk és néhány gondolat erejéig visszaemlékezünk a kezdetekre is.
Amikor egy kis ember elfújja élete első születésnapi gyertyáját (ha sikerül…), arra csak az ez alkalomból készült fotók segítségével tud visszaemlékezni. Amikor eléri az első X-et, már van valami fogalma a világról, s úgy érzi, ő már nagyfiú/nagylány. Tizenöt évesen már határozottan bölcsebbnek, okosabbnak, tapasztaltabbnak és modernebbnek gondolja magát, mint a szülei, tanárai. Húszévesen már érettnek, felnőttnek mondják, és ilyenkor kezdi először azt gondolni, milyen jó is volt a gondtalan gyerekkor. Huszonöt évesen már benne van az Élet sűrűjében, komoly döntéseket hoz, önálló lesz, családot alapít, gyermeket nevel, dolgozik, tanul, értéket teremt.
Negyed század nagyon hosszú idő egy felcseperedő ember életében, ám ha lehet, még hosszabb idő egy olyan néhány fős alkotóközösség történetében, mint a Kolompos együttes. És mégis, ez a gyerekek közt eltöltött emberöltőnyi idő inkább konzervált, mintsem megvénített volna bennünket. Igaz, néhány csapattárs, akivel együtt kezdtünk, más irányokba indult el egy idő után, de immár 15 éve változatlan felállásban járjuk Útjainkat.
Az első mindezek közül Egerbe vitt, ahol egy agilis intézményvezető a város több óvodájába szervezett „ovis táncházat” 45 percben. Ez ma olyan átlagos kérés, mintha egy belvárosi kávézóban rendelnénk egy bécsi melange-ot. De ne feledjük, 1990-ben járunk, icipicivel a nagy politikai változások kezdete után. Sokak szemében ekkor a táncház, még mindig egy reakciós boszorkánykonyha, egy idejét múlt „trágyaszagú” kultúrcsökevény, amivel most a kicsinyeket akarjuk „megfertőzni”.
A másik bizonytalanság, sőt, kétség önmagunkban támadt fel, hiszen igaz, hogy addigra már bejártuk keresztül-kasul Európát, ahol az estélyi ruhás-öltönyös hölgyektől-uraktól kezdve a megállapíthatatlan identitású altereken, punkokon, hippiken keresztül a távolba szakadt magyarokig sok ezren örültek a muzsikánknak - na, de mit ért ehhez egy csapat 3-6 éves gyerek? Honnan tudnák, mik azok a hagyományok, meg kultúrkincsek, meg, hogy hol van Erdély? Egyáltalán hogy bírnak 45 percig táncolni? (Bírnak, sőt!)
Kicsit úgy éreztük magunkat az első ovis előadásokon, mint amikor a gladiátor belép az arénába, s nem tudhatja mi lesz a játék vége, de a kezdeti szorongást hamarosan kellemes, sőt csodálatos csalódás követte. Persze cselesek voltunk ám! Táncházat? Háromnegyed órát? És a zsák bolha ezer felé ugrik?! Nem ám, először barátkozzunk össze! A gyerekek és a hangszerek, a gyerekek és a Kolompos. Aztán meséljük el, mi szél hozott ide, mert hát közeleg a Karácsony, és a muzsika és a tánc is ajándék. És persze a mese és a játék is! Tudjátok, mi az a Lucázás? És a Betlehemezés? Nem? Akkor énekeljünk, és segítsenek a hangszerek is! Valami ilyesmi hangozhatott el az első ovis előadásainkon, amikor is egymást túllicitálva igyekeztünk a gyerekek bizalmába férkőzni, majd feloldásként következett a táncház Benedek Krisztinával. Az egyik óvodában kapott ízletes ebéd közben izgatottan ecseteltük a délelőtt történéseit, majd következtek a délutáni műsorok, s hullafáradtan, de elégedetten fejeztük be az első „ovis napunkat” Egerben.
Mondani szokták, hogy a puding próbája az evés. Nos, ez a lakoma remekül sikerült, így a következő hónapban ismét meghívtak. De januárban már nem mesélhettünk a Karácsonyról, ezért összeszedtük, milyen érdekes szokások léteztek az újesztendő havában, s a barátság elmélyült a gyerekekkel. Lassan beletanultunk az előadások dramaturgiájába, felosztottuk a szerepeket, s aztán lett egy mesélő is. Megalkottuk a „műsoríveket”, amiket kicsi kockákból építgettünk, s amelyeket tetszés szerint „legózhatunk” össze azóta is.
Alig egy év múlva már Szürettől Pünkösdig minden hónapra összeállítottunk egy-egy gyerekműsort. Közben szárnyra kapott a híre mindennek, és kézről-kézre adták az elérhetőségünket. Ennek eredőjeként következő évben már Csepelen és Budaörsön is elindultak az ovis koncertek, és egyre gördülékenyebben vettük az akadályokat. Még az sem gátolt bennünket, hogy a zenekarunk időről időre átalakult, s hogy bizony bőségesen akadtak infrastrukturális „fekete lyukak”, hiszen a mobiltelefónia még gyerekcipőben járt, az Internet még afféle science-fiction szegmensként szerepelt az élenjáró tudományos lapokban, és motorizáció szinten is csupán a Wartburg és a Dacia közt tengődtünk.
Akkoriban még kísértünk táncegyütteseket is és mindenfelé portyáztunk Nyugat-Európától Kanadán keresztül Japánig leginkább a nyári fesztiválszezonban. Ám az év közbeni tevékenységünk egyre inkább az óvodákban és iskolákban zajlott már. Több helyütt a jeles napokat feldolgozó koncertsorozatunk a nevelési program része lett, így számos óvodába, iskolába havi rendszerességgel jártunk. A kilencvenes évek első felében Bodza Klára énekművésznővel közös koncertkörútra indultunk az Országos Filharmónia szervezésében így egyre több gyerkőc ismerte meg szerte Magyarhonban a Kolompos együttes nevét, muzsikáját és vicces tagjait, akik az ezredfordulóig viszonylag sűrűn cserélődtek. Ekkor már Gábor volt a bőgősünk, aztán 1998-ban csatlakozott Levente, 2000-ben pedig Gyuri, és ezzel be is fejeződött együttesünk evolúciója. Az arculatunk tehát sokat változott a szellemiségünk azonban nem.
Az új évezreddel új időszámítás is kezdődött a Kolompos életében. Addig sem voltunk tétlenek, sőt, a jelenleginél többet vállaltunk, azóta azonban – örvendetes módon - számos „Kolompos-csemete” érkezett közénk így az is fontos szempont lett, hogy a családra is jusson idő. Lassan kihátráltunk a táncegyüttesek mögül, s ahogy születtek a mesejátékaink, úgy sokasodtak a művelődési házas meghívások, majd a gyermektáncházak. Már nem csak Bodza Klárával jártunk vidékre „filharmóniázni” és már nem csak „filharmóniázni” jártunk vidékre. Ekkoriban találkoztunk Levente Péterrel, akit gyerekkorunkban még Móka Mikiként ismertünk meg, s akivel aztán évekig tartottunk közös, interaktív koncerteket szerte az országban. 1998-ban zenei házigazdái lettünk a TV2 „Homokvár” című gyermekvetélkedőjének, amely a legnézettebb műsorrá nőtte ki magát a hétvége reggeli idősávban, s amelynek televíziós felvételei során alkalmunk nyílt megismerkedni Fecske Csaba költővel, akinek azután több versét is megzenésítettük.
Ezzel a munícióval éreztünk a kétezres évekbe, amikor céggé is alakultunk és 2001-ben megjelentettük első CD-nket az „Egyszer egy királyfi”címűt, amit aztán nyolc újabb követett, és napvilágot látott két Kolompos DVD is. Ezekből azóta több tízezer lelt gazdára és hallgatják, ovikban, iskolákban, gyerekszobákban és persze utazás közben autókban.
Fontos további vívmánya ennek a negyedszázadnak a Kolompos Családi Tábor, amit 2016-ban 13. alkalommal rendezünk meg. Ez az esemény egy olyan híd, amelyen keresztül a szülők a nézőtéri passzivitást maguk mögött hagyva átsétálhatnak a mi oldalunkra, ahol rengeteg élmény várja őket is, épp úgy, mint a kisebbeket. Bízvást mondhatjuk, hogy aki járt már Szerencsen a táborunkban, utána nem ugyanúgy látja a világot mint előtte és hozzánk is közelebb kerül.
Eltelt hát 25 esztendő, eltelt a Dacia-Wartburg korszak, már nem pénzbedobós fülkéből telefonálunk, és nem rettenünk meg egy négyszáz fős tornatermi koncerttől, mert van hangosításunk. Nincs már kazettánk, viszont a zenéink a világon bárhonnan elérhetők az Interneten keresztül és nem fényképezünk már filmtekercsre, ám amit a telefonjainkkal lencsevégre kapunk és közzéteszünk a világhálón azt a következő pillanatban ezrek megtekinthetik szerte a Földgolyón. Már kevesebbet utazunk külföldre, mégis mindenütt „ott vagyunk”, mintha összement volna a világ. Kicsit megőszültünk, lett egy-két odaillő ráncunk is és rengeteg dolog változott körülöttünk, egyvalami azonban nem: a gyerekek és a magyar értékek tisztelete, szeretete, s remélhetően ez ad további erőt nekünk a folytatáshoz is.
„Kezdődjön, kezdődjön!” – szokták skandálni a gyerekek az előadásainkra várakozva. Nos, kezdődjön hát a 25. jubileumi évad és az új esztendő, amihez minden kedves barátunknak, partnerünknek egészséget, boldogságot, jó szívet-lelket és sok sikert kívánunk!
Kolompos együttes
Szórványrendezvények a Kolompos együttessel
2015-12-09
A VajdaságMA cikke
2015. december 8. [22:32]
A nagybecskereki Kolompos-koncert jó hangulatban telt
A belgrádi Collegium Hungaricum és a Magyar Nemzeti Tanács közös szervezésében a bánáti gyerekek részére ma két helyszínen tartott koncertet a budapesti Kolompos együttes.
Hertelendyfalván mintegy 200-220 gyerek volt jelen a hangversenyen. A helybelieken kívül Pancsováról, Zichyfalváról, Székelykevéről és az Antalfalvi községből érkeztek. A nagybecskereki koncerten mintegy 850-900 diák vett részt, ide nyolc községből érkeztek a fiatalok: Törökkanizsáról, Törökbecséről, Csókáról, Nagykikndáról, Magyarcsernyéről, Szécsányból és Begaszentgyörgyről.
Barátunk volt, „kenyéradónk” volt, munka- és pályatársunk volt, táncosunk volt, Leventének tanítómestere volt. Volt, volt, volt… Sokat utazott, híre, és ő maga is bejárta az egész világot. Július 10-én újra útnak indult, de nem tért haza többé. Egy tragikus vonatbaleset hirtelen elszakította családjától, három kicsi gyermekétől, barátaitól, tisztelőitől Nagy Zoltán Józsefet, Púdert, akivel 27 éve kolompoltunk először.
Mintha csak a múlt héten történt volna, pedig akkor még 1988-at írtunk.
Ez idő tájt, a rendszerváltás előestéjén az Almássy téri Szabadidőközpont a fénykorát élte, ennek részeként pedig minden pénteken dübörgött a Téka táncház, ahol a háttérben, a tékás mesterek mellett-mögött egy Kolompos nevű ifjú banda koptatta serényen a gyantát, a vonót és a húrokat. Gyöngyösről érkeztek, s még nem tudták hova is tartanak. Aztán egy kora tavaszi pénteken odalépett hozzájuk a Téka táncház egyik tánctanítója, akit a legtöbben Púder néven emlegettek, és feltett az ifjú, ám ambiciózus, (s akkor még csak három tagú, Edina-Mici-Sanyi összetételű) banda számára egy igen-igen fontos kérdést: volna-e kedvük, idejük, tehetségük, szorgalmuk a balatonboglári Lelle Táncegyüttes zenei kíséretét elvállalni. A válasz természetesen egyértelmű IGEN volt.