Barna György

        1978. március 4-én születtem Budapesten. Gyermekkoromat Csepelen töltöttem. Általános iskolába sporttagozatra jártam, az akkor még Guszev kapitány utcai iskolába. Egy válogatás alkalmával tudtam meg, hogy különös tehetségem van ak súlyemeléshez, és mert minden testnevelés tagozatosnak kötelező volt sportágat választani, rövid időn belül súlyemelő edzéseken találtam magam. Az edzésekből később versenyek lettek, és még ma is sok arany, és ezüstérmet őrzök azokból az időkből.

Édesanyám ekkortájt íratott be az Erkel Ferenc táncegyüttesbe. Az edzéseket lassan táncpróbák váltották fel, a táncpróbákból pedig tizenhárom év után egy újabb fordulattal hegedűórák kerekedtek. Történt ugyanis, hogy egy őszi napon, valami meleg kabát után kutatva, az egyikotthoni ruhásszekrényben találtam egy hegedűt. Kiderült, hogy édesapám gyermekkori hegedűje akadt a kezembe, és mert tetszett a hangszer elhatároztam, hogy megtanulok rajta játszani. Már másfél éve koncerteztem a fürdőszobában, amikor is egy barátom elvitt magával az Óbudai Népzeneiskolába. Itt ismertem meg ifj. Csoóri Sándort, aki az első találkozásunkkor tanítványává fogadott, és én azóta is őt tekintem mesteremnek.

   
Mindeközben az általános iskolából középiskola lett. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskolában kitanultam az autószerelés minden fortélyát. A szakmunkás bizonyítvány megszerzése után érettségit tettem, majd elvégeztem a szakmához kapcsolódó technikumot is.

Mesterségem megkoronázásaképp nekivágtam a műszaki főiskolának is, de néhány féléves halasztgatás után kikristályosodott bennem, hogy a zene sokkal jobban érdekel, mint az autók.

Kiiratkoztam hát a főiskoláról, és a muzsikálásba ástam bele magam. Zeneiskolás barátaimmal zenekart alakítottunk, így utcazenéltünk sokfelé Európában, kísértünk táncegyütteseket, szalagavatós; érettségizős osztályokat, gyermektánc táborokat.

Egy szerencsés véletlen folytán 2000 őszén kerültem kapcsolatba a Kolompos együttessel.

Ők hegedűst kerestek, én pedig komoly, profi zenekart, így hát a házasság gyorsan megköttetett.

 Édesanyám óvónő, és sokat figyeltem őt fiatal korom óta a munkahelyén. Külön öröm számomra, hogy őt követve, a hivatásomon keresztül én is adhatok valamit az embereknek azokban az éveikben, amikor a legnyitottabbak, és a legfogékonyabbak a világra.

Budapest, 2005. szeptember 30.